Valér

A tökéletes színház illúziója

2013.09.29. 08:00

Programkereső

A hallgatag asszony tavalyi előadása - Kocsis Zoltán betegsége miatt - elmaradt a Művészetek Palotájában, így idén kerül színre Richard Strauss ritkán játszott műve. A rendezővel, Anger Ferenccel beszélgettünk. INTERJÚ

- Változott-e az elmúlt évben a rendezési koncepció?

- Csak annyiban, amennyiben a szereposztás változott. Ez az előadás szcenírozott koncert, ami sokkal nagyobb mozgásteret ad az énekeseknek. Az operaszínpadon a zene és a színház egysége valósul meg, itt viszont a zene kerül előtérbe, hogy benne gyönyörködjünk. És erre minden esély meg is van. Mégis egyfajta térbe-cselekménybe helyezzük a művet a darab tiszteletére, hiszen ennek a nagyszerű operának szinte ez lesz a magyarországi bemutatója. Fantasztikus a történet is - megérdemli, hogy megsegítsük színpadilag is. Előadásunk tökéletes színházi illúziót annyiban kelt, amennyiben nem törekszünk arra, hogy tökéletes színházat teremtsünk. Az a célunk, hogy nagyon erős gesztusokkal, irányokkal, jelzésekkel elegánsan megrajzoljuk a történetet.

Anger Ferenc
Anger Ferenc

- Ez tehát kevésbé lesz rendezői színház, mint mondjuk az Ariadné Naxoszon?

- Ez is rendezői színház, amennyiben a fő koncepciónak nagyon határozott az iránya. A szűkre szabott próbaidő is befolyásol - egyrészt korlátoz, másrészt az énekeseknek nagyobb szabadságot ad.

- A Művészetek Palotájában számos félig szcenírozott előadást láthattunk: a Wagner-napok produkcióit, Fischer Iván Mozart-operáit, Pfitzner Palestrináját. Szcenírozottság szempontjából melyikhez hasonlítaná A hallgatag asszonyt?

- A színházban az a fantasztikus, hogy végtelenek a lehetőségek - ha vannak is technikai korlátok, ezek nem a fantáziánknak szabnak határt. Kocsis Zoltán előadta már a Capricciót, a Daphnét; a mostani előadás is a Strauss-sorozat része, ezt a hagyományt folytatja.  Ami a rendezést illeti: egyfajta jelre, egy gondolatra koncentrálunk, erre simítjuk a többit. Úgy vettem észre, hogy az énekesek nagyon szeretik az efféle rendezést, és én is. Egy vonalon indulunk el, ennek van alárendelve minden - ez a díszletre, jelmezre, a világítás koncepciójára is érvényes. Lesz vetítés is, ami szintén ebbe a világba ágyazódik bele, és szeretnénk egy újítást is kipróbálni: a közönség ritkán találkozhat mobil díszlettel, amely egy technikai ötlettel segíteni fogja a koncepciót, helyszínt és mozgásteret biztosít.

- Zöldy Z Gergely az Ariadnéban látványtervező volt - most szűkebb a szerepköre?

- Igen, a tavalyi, eredeti alkotógárda, akikhez ragaszkodom, hagyományosan megosztott díszlet- és jelmeztervezővel dolgozi: a díszletekért Szendrényi Éva, a jelmezekért Zöldy Z Gergő felel.

- Mennyire ismeri a szereplőket?

- A magyarokat mind - vagy színpadról, vagy dolgoztunk már közösen, és nagyon várom a találkozást a méltán világhírű külföldi művészekkel is. A fő koncepciót nem befolyásolja, kik az énekesek, de a részletekre hathat, hiszen ez egy közös alkotói munka egyfajta rendezői koncepció mentén - erre lesz szűk két hetünk.

Kocsis Zoltán
Kocsis Zoltán

- Van-e olyan tapasztalata az Ariadnéval kapcsolatban, amit be tud építeni a mostani rendezésbe? Egyáltalán: mit tart fontosnak Richard Strauss operáiban?

- Az Ariadné teljesen másfajta munka volt hathetes próbaidőszakkal, két szereposztással, színpadon, de természetesen minden előadásnak vannak tapasztalatai, amelyeket tudatosan vagy tudat alatt az ember beépít a későbbi munkáiba. Ugyanakkor Straussnak van egy furcsa humora, egyedi látásmódja a világra és a színházra-operára vonatkozóan, amit fantasztikus volt felfedezni elméletben a két munka előtt, illetve gyakorlatban az Ariadné kapcsán. Ezt remélhetőleg sikerül továbbfejleszteni A hallgatag asszonyban. Ráadásul óriási lehetőség olyan darabot színpadra vinni, amiről nem él a közönségben semmiféle előkép, hiszen - leszámítva egy 1977-es vendégjátékot - a mű Magyarországon még nem hangzott el.

- Vajon miért? Máshol is igen ritkán adják elő Straussnak ezt az operáját.

- Ez egy nehezen megközelíthető és időigényes darab. Nagyon sokrétű, rendkívül összetett zene, nagyon finom szövegkönyv, és ami igazán izgalmassá teszi, hogy egy olyan erkölcsi problémával foglalkozik, ami nemcsak a harmincas években volt aktuális. Nevezetesen: hogy mi a jó, és mi a nem jó. Vagy ki a jó, és ki a nem jó. Ki mellett foglalunk állást - mert A hallgatag asszonyban a főszereplő, a morózus és vén tengeri medve a jó voltaképpen. A tűzrőlpattant, vidám és önfeledt komédiás társaságnak pedig, akik elkövetik a csínyt, és akik iránt azonnal hatalmas szimpátiát érzünk, azt gondolva, hogy ők a jó szereplők, azoknak semmi erkölcsi alapjuk sincs arra, amit tesznek. Mindezt vígjátékba, vígoperába öltöztetve, a Shakespeare-kortárs Ben Jonson művéből kiindulva tárják az alkotók a közönség elé. Stefan Zweig darabja a drámaírás egyik csúcsa (Strauss is a Figaróéhoz mérte a szövegkönyvet), nagyon érzékletesen és finoman ragadja meg a problémát, olvasva a sorok között. A koncepcióm is erre épül: ki a jó, a gonosz, ki árt másnak, ki nem árt, kivel tudunk együttérezni, kivel nem sikerül mégsem. Ez a kérdés ma is rettentően aktuális.

Richard Strauss vezényel
Richard Strauss vezényel

- Eléggé ismerjük Strausst, a drámaértőt?

- Ha a teljes (nem csak a színpadi) életművet nézzük, azt látjuk, hogy Richard Strauss rendkívül érzékeny drámai személyiség, a dramaturgiára fogékony szakember volt. És bár nem biztos, hogy ez jut róla eszünkbe, egészen elképesztően fejlett humorérzékkel rendelkezett, és ahogy idősödött, ez csak egyre kristályosodott. Nála is tudni kell olvasni a sorok között, a zenéjében is.

- Kocsis Zoltánnal mennyire gondolkodnak együtt a darabról?

- Teljes mértékben, hiszen a színház önmagában nem működik. Rengeteget beszéltünk a zenéről, a koncepcióról, a kivetítendő magyar szövegről, amit én fordítottam. A lehető legnagyobb mértékben alkalmazkodunk egymáshoz, illetve a partitúrához.