Auguszta

"Az opera arra való, hogy jobb embert faragjon belőlünk"

2013.11.03. 07:36

Programkereső

Az Operaház új fő-zeneigazgatója, Halász Péter gondolatai a gyökerekről, a rendezői színházról, a kortárs és barokk repertoárról és arról, hogy mi egy előadás legnagyobb ellensége. INTERJÚ

- Mi volt az első gondolata, amikor megkapta a fő-zeneigazgatói felkérést?

- Nemcsak nekem, valamennyi magyar előadóművész számára, ha hosszú éveken át külföldön él és dolgozik is, a budapesti Operaház mindig is különleges, semmihez sem fogható helyszín marad. Óriási megtiszteltetés és hatalmas feladat; ezt gondoltam először, és most is ez az érzés a legerősebb.

Halász Péter
Halász Péter

- Nagy váltás lesz hazajönni?

- Tizenkilenc éves korom óta csak látogatóba járok haza, most harminchét vagyok, az elmúlt nyolc évben Németországban éltem - a hazai viszonyokat így elsősorban a sajtóból ismerem. De ahányszor hazajöttem, mindig megnéztem néhány előadást, és amióta 2010-ben Fischer Ádám hívására bemutatkozhattam az Operaházban, többé-kevésbé rendszeresen, eddig mintegy harminc alkalommal vezényeltem az együttest. De a valódi, elmélyült ismerkedés az zenekarral, a Házzal nyilván csak most kezdődik.

- Ha a hazai operajátszást nem is figyelhette közelről, a nyugat-európai trendeket annál inkább. Milyen most és milyen esélyei vannak az Operaháznak európai szemmel nézve?

- Úgy látom, hogy az Operaház történetének egy hihetetlenül izgalmas fejezetét írjuk most. Újra nyitva van az Erkel, tehát nem egy, hanem két különböző karakterű és adottságú játszóhelyet tudunk megtölteni tartalommal, s ezzel párhuzamosan a zenekari létszámot is jelentősen bővíteni kell - ez páratlan lehetőség az építkezésre és az opera műfajának népszerűsítésére. Az Andrássy úti palota mellett az Erkelnek nyilvánvalóan a Volksoper szerepe jut, a művészet hozzáférhetőségéről kell szólnia, de fontos, hogy ez semmiképp sem jelenthet minőségbeli különbséget, sokkal inkább a repertoárt kell szegmentálni. És bővíteni is: nagyon szeretném, ha el lehetne hozni a magyar közönség számára azokat a kortárs műveket, amelyek külföldön megérdemelten arattak óriási sikereket. Például Thomas Adès, John Adams, Salvatore Sciarrino, Hans Werner Henze operáira gondolok. De van nekünk ebből hazai is, Ligeti Grand Macabre-ja evidens módon a repertoárra kívánkozik, Eötvös Péternek pedig több darabját még nem játszották Magyarországon. Izgalmas, jó produkciókkal ezek a művek biztosan megtalálnák az utat a hazai közönséghez is. A másik nagy feladat a barokk repertoár, amely egyre népszerűbb és játszottabb külföldön, idehaza ugyanakkor még bőven tartogat lehetőségeket és kihívásokat egyaránt: mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy az előző szezon utolsó bemutatója épp egy nagyon sikeres Rameau-darab volt, de a zenekart és a kórust nem az Operaház együttesei adták.

Halász Péter vezényel a Magyar Állami Operaházban
Halász Péter vezényel a Magyar Állami Operaházban

- Bár a lendülete nagyon fiatalos, nem érzi néha úgy, hogy a műfaj már „öreg"? Mit lehet operával elmondani a 21. század emberének?

- Mindannyiunkban megvan a vágy, hogy az élet nagy, húsbavágó kérdéseire választ kapjunk. Számomra a jó operaelőadás egy hihetetlenül intenzív és sokrétű próbálkozás arra, hogy ezekre a kérdésekre valamiféle választ kapjunk, hiszen minden eszközzel él, amivel csak a színház élhet. Az összes nagy opera tematikája olyan alapvető emberi konfliktusokat, kérdéseket boncolgat, amelyek időtlenek, rólunk, nekünk szólnak. Kicsit idealistaként talán azt is mondhatnám, hogy az opera arra való, hogy jobb embert faragjon belőlünk. A legnagyobb ellenségünk az unalom; abban a pillanatban, amikor a néző felteszi magában a kérdést, hogy minek is ülök én itt, a produkció vesztett. A rendezői színház divatos dilemmájában valójában semmi új nincs. Hadd meséljem el erről egy friss élményemet. A múlt héten Aachenből kocsival jöttem Magyarországra, a Mondsee-nél éjszakáztam, majd másnap reggel megálltam St. Floriannál, annál a kolostornál, amelyben Bruckner sírja is van. Van ott egy szárnyasoltár, s rajta az egyik jelenet, amint Pilátus mossa a kezeit. Nos, Pilátus ezen az 1520 körüli festményen török ruhát visel - úgy néz ki, mint egy pasa -, és a jelenet egy gótikus csarnokban játszódik. A kép egy másik részletén pedig ugyanazt a hegycsúcsot vettem észre, amelyben előző nap a Mondsee mellett gyönyörködtem. Rendezői színház? Az bizony. Érthetőnek lenni nem szégyen, hanem erény, és ezt meg lehet oldani bármely kor eszközeivel. A mi dolgunk, hogy minőségi produkciókat tegyünk a közönség elé. Ha valaki eljön az operába, és egy izgalmas előadással olyan élményt nyújtunk számára, ami nagy hatással van rá, akkor biztos vagyok abban, hogy megnyertük a műfajnak.

- És Halász Pétert hogyan nyerte, hogyan találta meg az opera, a klasszikus zene?

- Elég későn. Nincs zenész a családomban, de mindig is zenész szerettem volna lenni: először persze a könnyűzene kapott el, és a billentyűk, a zongora volt a vágy igazi tárgya. Később beláttam, hogy bizonyos klasszikus zenei tudásra a könnyűzenében is mindenképp szükség van, majd vérszemet kaptam: jöttek az első koncertélmények, és a klasszikus zene szükségből egyre inkább szenvedély lett. Amikor a Veres Pálné Gimnáziumba jártam, zeneszerző szerettem volna lenni, a Bartók Konziban Fekete Győr István óráit látogattam, aki remek tanár, a mai napig hálás vagyok az útmutatásaiért. Érettségi után felvettek karmester szakra a budapesti Zeneakadémiára és Bécsbe is, s mivel az utóbbi helyen ösztöndíjat is kaptam, szerettem volna egy évet ott tanulni, itthon pedig egy évet halasztani, de erre sajnos nem adtak lehetőséget, így Bécset választottam, és ott is maradtam.

Évadnyitó az Operaházban 2012. szeptember 29-én
Évadnyitó az Operaházban 2012. szeptember 29-én

- Kik gyakorolták Önre a legnagyobb hatást?

- Leopold Hagernek Bécsben voltam a tanítványa, az ő rendkívül letisztult, analitikus gondolkodása túlzás nélkül világokat nyitott ki előttem. Solti György operafelvételeit is rongyosra hallgattam, de Bécsben szerencsére állandóan ott volt valaki, akit érdemes volt meglesni próba vagy koncert közben, például Abbadót, aki minimális próbával is varázslatos előadásokat vezényelt. Bernard Haitink tanárként szintén nagy hatást tett rám kiforrott zenei elképzeléseivel és hatalmas tudásával.

- Mi lebeg a szeme előtt most?

- Rengeteg feladatunk van: Európában az operaházak minden létező eszközzel próbálnak az emberek életének részévé válni, és nekünk is tovább kell menni ezen az úton. Modern kommunikáció, nyitott, sokféle élményt kínáló ház, a műfajt népszerűsítő rendezvények, tévés és internetes közvetítések; ezer és egy módja van annak, hogy az opera megtalálja a befogadóját.