Árpád

"Már belejövök, már alakul!"

2013.12.06. 16:39

Programkereső

A komponálás Wagner számára korántsem bizonyult könnyedén megoldható feladatnak, ezt a tényt azonban legalább olyan nagyszerűen palástolta művészetről szóló írásainak lehengerlő határozottságot sugalló hangvétele, mint műveinek áradó energiái. A mindenkori partitúrával való keserves küzdelmekről így az érdeklődők - különösképpen azok, akik nem szívesen mélyednek el Wagner kötetekre rúgó levelezésében -, elsősorban a komponista második felesége, Cosima naplóiból értesülhetnek.

"R. begubózik, egyre csak azt kérdezvén, »vajon tudok-e még valaha komponálni«" - jegyezte fel az asszony 1871. június 22-én. Wagner Az istenek alkonyán dolgozott ekkoriban, és a munka igencsak megviselte. Egy nappal később Hagen figurájának zenei jellemzésén töprengve fakadt ki, türelmetlenül ostorozva magát munkamódszere miatt, és összevetve azt az általa hangosan megvetett, természetesen folyó zenei invenciója miatt azonban valójában irigyelt Mendelssohnnal: "Most nagyszabású áriát írok Hagennak, de csak zenekarra. Hogy én micsoda kontár vagyok, el se hiszi senki; nem tudok transzponálni. A komponálás nálam különös állapot; fantáziáláskor megy minden, mint a karikacsapás. De amint le akarom írni, nincs már az ujjaimban. Hogy is volt, kérdezem ilyenkor, és nem azt, hogy is van, milyennek is kell lennie, hanem hogy is volt, és akkor addig kell keresni, amíg az ember újra megtalálja. Mendelssohn összecsapná a kezét, ha látná, hogyan komponálok."

Richard Wagner
Richard Wagner

Július 28-ra hangulata mélypontra süllyedt. "Elátkozom ezt a muzsikálást, ezt a görcsöt, amelyre ítéltettem, amitől nem tudom élvezni a boldogságomat - dohogott. - Itt van a tulajdon fiam, és mindez olyan, mint egy álom; ezt a Nibelung-komponálást már réges-rég el kellett volna felejtenem! Őrület ez, vagy olyan vadnak kellene lennem, mint Beethoven volt! Ne képzeljétek, hogy ez az én igazi elemem; engem az vonzana, hogy a művelésemnek éljek, hogy örüljek a boldogságomnak! Azelőtt másképpen volt. Ó! Olyan, mintha egy orchidea virágjára akarnék házat építeni! Először a szakadékok ezreit kellene feltöltenem, amelyek elválasztanak engem és a művészetemet a mai emberiségtől! Honnan vegyek Hagent, messze hangzó, dicsekvő hangút? Azok a fickók meg, akiknek ilyen hangjuk van, tökfilkók. Ó, őrület! Idilleket, kvartetteket, ilyesmit még szívesen csinálnék. És ehhez még ez a garasos agitáció a Nibelungok előadásáért!"

Olyankor azonban, amikor egy-egy ötlet kezdett világos körvonalakat ölteni, Wagner elkeseredése is alábbhagyott. Cosima július 8-án a következőkről számolt be: "Ebédnél R. nagyon megviselt volt és rosszkedvű. Azt mondja, olyan lassan dolgozik, olyan nehezen jön meg a kedve, mindenféle dolog megzavarja, megint megfázott stb. [...] Estefelé odakiált, miután fent félrevonult: »Már belejövök, már alakul. Mégiscsak őrület, ahogy dolgozom, örökké görcsben.«" Utóbb pedig, miután befejezett egy-egy művet, önbizalma felülkerekedett a kétségein: "Aggódnék, ha nem tudnám, hogy nálam minden igen szűk kapun megy keresztül, és hogy semmit le nem írok, amíg nem teljesen világos a számomra - fejtette ki. - A legnehezebb ebből a szempontból a Trisztán utolsó felvonása volt, de semmiben sem tévedtem" - tette hozzá magabiztosan.