Szilárda

A Mortier-díjat átveheti: Gerard Mortier

2014.02.27. 16:05

Programkereső

Kétévenként Grazban adják majd át az opera, operett vagy musical területén elért jelentős teljesítmények elismeréseképpen az új Mortier-díjat, amelyet a német nyelvű Opernwelt magazin és a Ring Award nemzetközi rendezői és díszlettervezői verseny szervezői közösen alapítottak.

A díj névadója Gerard Mortier neves flamand színházi és operaintendáns, aki többek között a Salzburgi Ünnepi Játékokat, a Párizsi Operaházat és a Madridi Operaházat is évekig vezette intendánsi és művészeti igazgatói pozíciókban.

Az első díjazott maga Mortier lesz, aki májusban veheti át az elismerést, a laudációt a tervek szerint Michael Haneke világhírű osztrák filmrendező tartja majd. A következő díjazott megnevezésének joga mindig az aktuális kitüntetettet illeti, választását azonban jóvá kell hagynia az Opernwelt és a Ring Award vezetésének is. A díj az első évben nem jár pénzjutalommal, a következő évekre jelenleg keresik a szponzorokat.

Gerard Mortier
Gerard Mortier

A 70 éves Gerard Mortier tavaly szeptemberben hozta nyilvánosságra, hogy rákkal kezelik. Akkoriban a madridi operaház, a Teatro Real művészeti igazgatója volt. A legrosszabb esetre felkészülve egy hat névből álló listát adott le a színházat felügyelő bizottságnak, megnevezve azokat, akiket szívesen látna saját utódjaként a poszton. A listán csak külföldi szakemberek szerepeltek, amit Mortier úgy kommentált az El País című spanyol napilapnak: Spanyolországban nincs kellő operahagyomány. Néhány nappal később indoklás nélkül menesztették posztjáról, jóllehet még három év lett volna hátra megbízatásából. Végül megegyezett a Teatro Reallal és művészeti tanácsadóként továbbra is dolgozik a spanyol fővárosban.

A Mortier-díjat részben éppen azért hozták létre, hogy ellensúlyozzák a neves intendáns munkásságát beárnyékoló madridi incidenst - hangsúlyozták az alapítók a kitüntetés hétfői bemutatásakor. Mortier egyébként korábban tagja volt a szintén Grazban átadott Ring Award zsűrijének.

Gerard Mortier a The New York Times című amerikai lapnak február elején úgy nyilatkozott betegségéről: a rák egy nagyon rossz fajtájáról van szó, de szerencsére nagyon korán felismerték, s Moszkvában kipróbál egy új terápiát.