Auguszta

Felvenni a sárga kabátot

2014.06.03. 09:11

Programkereső

A Mosoly országa előadáshoz igazán kiváló énekesek kellenek. És az Operettszínháznak jelen pillanatban – majdnem - három szereposztásnyira elegendő áll rendelkezésére. KRITIKA

Lehár A Mosoly országa idején kelt tanulmányában arról panaszkodik, hogy nem akadt jó ideje a kezébe megzenésítésre érdemes librettó. „Megvallom őszintén -  írja - nagyon aggódom az operett sorsa miatt. Huszonkilenc operettet írtam idáig, ami egyben annyit is jelent, hogy huszonkilenc librettót tartottam elég inspirálónak arra, hogy felhasználjam őket, de úgy látom, ezzel olyan mérföldkőhöz jutottam, amin nem tudok túlkerülni." A librettisták kudarcára vezethető tehát vissza, hogy Lehár Ferenc egy régebbi darabját vette elő, egy tulajdonképpen bukott művet, a Sárga kabátot, amit érdemesnek tartott az átdolgozásra. A Sárga kabát jóval korábbi, mint Puccini szintúgy kínai története, a Turandot, tehát merő balgaság lenne azt állítani, Lehárra Puccini hatott (természetesen a hatás nem volt ellentétes irányú sem). 

A mosoly országa
A mosoly országa

A Sárga kabát szüzséje valóban átdolgozóért kiáltott: elég csupán annyit megemlíteni, a teljes második felvonás tulajdonképpen a főhősnő ópium túladagolásos álma. Recenzens megvallja, neki módfelett tetszik ugyan a Darren Aronofsky filmest és William Burroughs írót idéző megoldás, de azt is kénytelen elismerni, hogy az eredeti librettó nem csupán zagyva, de a zenét sem szolgálja igazán. Lehár az idézett tanulmányban kimondja, neki milyen librettóra lenne szüksége: „a jó librettónak a mai ideges, szeszélyes, világ tükrének kellene lennie, amely mindezek mellett szellemes zenei ötletek számára is teret nyújt". A Tauber-korszak nagy operettjei közül is kiemelkedő Mosoly országa e követelményeknek - átdolgozásra éppen ezért is mutatkozhatott alkalmasnak - eleget tesz (ősbemutatója 1929 októberében volt). Ezen idők emblematikus alakja, a nálunk csak Tauber Richárdként emlegetett tenorkirály számára íródott zenék sorából kiemelkedik Szu Csong áriája. (Amit a magyar közönség a Vágyom egy nő után szöveggel ismer.)

A Tauber-korszak operettjei már igen messze kerültek a műfaj hőskorszakának (mintegy bő évtizeddel korábbi ) boldog operettjeitől: sem a Paganini, sem a Cárevics, sem A Mosoly országa, sem a Giuditta nem végződik happy enddel. Nem komor darabok ezek, de a háború után, válságok környékén születtek, nem olyan naturálisan felszabadultak, optimisták, mint mondjuk A víg özvegy volt. Ideges és szeszélyes világ szülöttei. Amikor ezeket a darabokat írja Lehár, már a legjobb énekesek álltak rendelkezésére - élükön Tauberrel -, aminek egyenesen következményei, hogy mai előadásukhoz is jeles énekesek szükségeltetnek, nem holmi énekelni is tudó színészek. Napjaink Operettszínházának rögtön három jó Mosoly országa előadáshoz szükséges énekes-gárdája van (csak a fontosabb nevek: Frankó Tünde, Bordás Barbara, Lukács Anita, Boncsér Gergely, Vadász Zsolt, Kerényi Miklós Máté, Szabó Dávid, Kádár Szabolcs, Dancs Annamari, Szendy Szilvi). Boncsér Gergely tenor-kvalitásai megkérdőjelezhetetlenek, Frankó Tünde operaénekesként is jelentős pályát futott be, és a második harmadik szereposztásra is jutnak jeles előadók.

A mosoly országa
A mosoly országa

Mondhatnánk, hogy három ideális előadásnyira elegendő munícióval bír az Operett, de az azért némi túlzás: Liza szerepére Bordás Barbara nem csak hangjának állapota miatt tűnt alkalmasabbnak, hanem azért is, mert megfelelőbbnek tetszik egy kicsattanóan fiatal bonviván mellé. A szcenírozást pedig, ahogy más fontosabb daraboknál is (Csárdáskirálynő) maga a direktor vállalta magára (és hogy így tett - látván, mit hoztak a díszes boltozat alá más felkért rendezők - jól tette).

A keleti kolorit már a bécsi színekben megjelenik. A hátteret pasztellszínű legyezők alkotják, melyek kecsesen nyílnak szét, ha kell, illetve záródnak össze. A színpadon álló egyéb tárgyak nem tolakodóan jelzik, hol is vagyunk éppen. A shoji panelek (az elcsúszó térelválasztók) inkább jellemzőek ugyan a japán építészetre, mint a kínaira, de nem lenne jogos felróni a kulturális utalások tarkaságát egy olyan darabnál, aminek eredetijében még kínai papok is szerepeltek, és a szerzők rendre keverték a buddhizmust a konfucianizmussal. Izgalmasabb kérdés, hogy mennyiben tekinthető egymerő giccsnek, hogy a szerelmesek három alkalommal is az ölelő lángok martalékaivá lesznek: e háttérből előtörő vetítéselemek erősítik ugyan a jelenet hatását, és értelmezhetőek úgyis, hogy Liza és Szu Csong a szenvedélyben elolvad, de mégis kiváltották recenzens enyhe rosszallását.

A mosoly országa
A mosoly országa

KERO rendezése ha nem is merész, de nem hagyományos. És ezt erősíti - a konvencionálistól elütő vonásokat - a megújított szövegkönyv, melybe némi Ionesco is került (szópárbaj közmondásokkal), a kissé fárasztó viccelődés Mi nevével, némi altesti poén (kárvallottja az eunuch), némi sikamlósság és üdeség. Ezt erősíti a zene átírása (külön dicséret illeti a hangszerelést gazdagító Podráczky Ákost), a lovasság zenés támadása, dübörgése, dobolása, Pottenstein-Hatfaludy bokázása, a mezőségi táncokból vett táncelemek (koreográfia: Lőcsei Jenő). Kerényi Miklós Máté nem csak a dobos felvonulásos jelenetben, de egyébként is tündökölt vehemensen: már-már túlmozgásosan, adta a Lizának udvaroló magyar tisztet (akinek a darab végén a feladat jut: jutassa vissza a Kínából Lizát - miután annak házassága a hagyomány zátonyára futva léket kap - Bécsbe). Kiválóan, még a fárasztó epizódokban is biztosan énekelt, és övé volt a legjobban koreografált, leglenyűgözőbb jelenet is: a kettős Mi hercegnével. Mi pörgött a karjai között, szaltózott, de mindezt oly könnyedén, mintha valóban valami olyan szerelem mozgatta volna őket, aminek segítségével leküzdhető még a gravitáció is.

Az Operett zenekara ismét pompásan - köszönhetően a karmesternek: Makláry Lászlónak - teljesített: olykor ércesen, olykor kifejezetten modernül szólalt meg. A végső crescendo komoran és erőteljesen zengett.

Amíg ilyen minőségű előadások vannak, sem Lehárnak - bár ő aggodalmát már nem tudja kifejezni -, sem másoknak, nem kell az operett jövőjét félteni. Még ha jó librettóra Lehár még ma sem biztos, hogy akadna.