Auguszta

A Mamma mia!-val zárul a Szegedi Szabadtéri Játékok

2014.08.15. 10:20

Programkereső

A 2014-es évad hét előadására hetekkel korábban elfogytak a belépők, és már a jövő évre is válthatók jegyek.

Szirtes Tamás rendező elmondta, tíz évig dolgozott azon, hogy Magyarországon is bemutathassák ezt a varázslatos darabot. A Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színházi rendező hangsúlyozta: komoly elismerés, hogy az alkotócsapat megkapta a jogot az önálló színházi megvalósításra, hogy a világon először non-replica változatban állítsa színpadra az ABBA-musicalt. Ez azonban kötelezettséget is ró az alkotókra, a rendezésnek, a koreográfiának, a díszletnek és a jelmeznek is különböznie kell az először 1999 áprilisában Londonban bemutatott változattól.

A premiert augusztus 15-én tartják a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a kőszínházi bemutató pedig szeptemberben lesz a Madách Színházban.

Mamma Mia!
Mamma Mia!

A Mamma Mia! musicalt eddig 14 nyelvre fordították le. Világszerte több mint 54 millióan látták a produkciót, rekorder lett a legrövidebb idő alatt a legtöbb városban bemutatott musicalek között.

Szirtes Tamás szerint a világsiker nem véletlen, hatalmas munka áll mögötte. Ezért is tervezték meg az előadás minden másodpercét előre, és teljesen kész koncepcióval kezdődött el a három hónapja tartó próbafolyamat. A Bátonyi György tervezte díszletekkel azonban Szegeden találkoztak először.

A Dóm tér hatalmas színpada nagyon látványos megoldásokat tesz lehetővé, ugyanakkor törekszenek arra, hogy megőrizve a darab intimitását a fontosabb jeleneteket a nézőkhöz közel játszhassák - közölte a rendező.

A musical zenéjét kizárólag ABBA-dalok alkotják, és a darab is az egyik elhangzó sláger címe után kapta a nevét. A kis szállodát üzemeltető női főszereplőt, Donna Sheridant megformáló Kováts Kriszta szerint teljesen természetes, hogy magyarul adják elő a dalokat.

Sasvári Sándor jutalomjátéknak tartja, hogy Sam Carmichaelként térhet vissza a Dóm térre. A Jászai-díjas színész, énekes elárulta, fiatalkorában nagyon szerette az ABBA-dalokat, melyeket minden korosztálynak meg kell ismernie.