Valér

Kockázatok és mellékhatások nélkül

2014.08.18. 07:23

Programkereső

A Madách Színház produkciója minden kétséget kizáróan figyelemre méltó, hibátlan teljesítmény, bár kissé óvatosan bánik a nézővel és saját magával. A Szegedi Szabadtéri Játékok premierjén jártunk. KRITIKA

Nem kell a hatvanas években születni, és türkiz trapéznadrágban végigdiszkózni a hetvenes éveket, hogy valaki ismerje és szeresse a Dancing Queen, a Thank you for the music vagy a Gimme! Gimme! Gimme! című slágereket. Ezért igazán szerencsés helyzetben van az az alkotógárda, amelyik színpadra állítja a Mamma Miá!-t, hiszen a svéd popegyüttes a munka nehezebbik részét már elvégezte 1972 és 1982 között. A fülbemászó, karakteres, dramatikus dalokhoz csak egy pofás sztorit kellett kanyarintani, és innentől minden a táncon, a hangzáson, az énektudáson és a színészi játékon múlik.

Mamma Mia!
Mamma Mia!

A biztos üzleti sikerrel kecsegtető ötletet 1999-ben valósította meg a londoni West Enden Judy Craymer producer, Catherine Johnson drámaíró és Phyllida Lloyd rendező, az ő receptjükkel aztán számos ország színházában is kifőzték a tuti sikert. A Szegedi Szabadtéri Játékokon augusztus 15-én vadiúj előadást láthattunk, a Madách Színház ugyanis a világon elsőként nyerte el a non-replika produkció, azaz az eredetitől eltérő színpadra állítás jogait. Szirtes Tamás rendezése az egyszerű és bájos történetben és az ABBA-diszkográfiában vérprofin, az elvárásoknak megfelelve vezeti a nézőt, bevetve az elképesztő összhangban működő tömegektől kezdve mindent, amivel a nemzetközi színvonalat felülről súrolni lehet, miközben nem rugaszkodik messzire a 2008-as filmváltozattól és az eredeti elképzelésektől.

Mamma Mia!
Mamma Mia!

Az alkotógárda Tihanyi Ákos koreográfussal és Bátonyi György díszlettervezővel egyetemben nem bízott semmit a véletlenre: óriási led-falon tündöklő azúrkék tenger és mediterrán házikók repítenek minket Görögországba, hibátlan énekhangokon csendülnek fel a klasszikusok, és összehangolt koreográfiák közvetítik az életérzést, amely se nem poros retró, se nem kimódolt egzotikum, hanem a történet sajátja. Hiszen még a világ legjobb zenéi sem viszik el működőképes sztori nélkül az előadást, a Mamma Mia! cselekményében pedig sokkal több van, mint amit elsőre mutat: a dupla szerelmi mesében örök érvényű generációs ellentétek sejlenek fel, és egyetemes női sorsproblémákat pedzegetnek (ami nem meglepő, hiszen a szerzőgárda - a musicaltörténetben majdhogynem egyedülálló módon - egy női triász). Donna (Kováts Kriszta), az egykori szabadságszerető és férfifaló hippi huszonegy éve él menedzseri üzletasszonyként és egyedülálló anyaként a saját, a lánya és a panziója életét egy kis görög szigeten, miközben értetlenkedve figyeli húszéves Sophie döntéseit (Simon Boglárka), aki zűrös múltú és jelenű anyjával ellentétben mindent máshogy szeretne csinálni, méghozzá jobban: bár a szigeten kívül szinte nem is ismer mást a világból, épp férjhez menni készül első szerelméhez. Olyannyira vágyik a rendre, hogy a Donna múltjában szereplő három, mit sem sejtő férfit, Samet, Billt és Harryt (Sasvári Sándor, Szerednyey Béla, Molnár László) a világ különböző pontjairól a lagziba csődíti, hátha végre kiderül, hogy azon a húsz évvel ezelőtti nyáron, amelyet mindhárman közösen töltöttek anyjával, melyikük volt az, aki nemcsak kapura lőtt, hanem gólt is szerzett. A múlt a három lehetséges vér szerinti apával feldúlja a bazi nagy görög idillt, és mamma mia, innentől semmi sem alakul a tervek szerint.

A jól megírt karakterek és az ismert slágerek megkönnyítették a színészek dolgát, és előképek is rendelkezésükre álltak. A magyar nézőnek kézenfekvő viszonyítási pont lehet az a musicalparódiának beillő zenés vígjáték, amelyben Meryl Streep, Pierce Brosnan és a többi világsztár nagy adag öniróniával parádézik a brit szerzőtriász irányításával. Szirtes Tamás nem rugaszkodik el a fő csapásiránytól, és ő sem nélkülözi a sztárokat: Donna szerepe igazi visszatérést jelent Kováts Krisztának, a magyar musicaljátszás nyolcvanas évekbeli csillagának, színpadi jelenléte, pontos jellemábrázolása és drámai ereje Meryl Streep meghökkentően jó játékához mérhető, sőt. Sasvári Sándor visszafogottan idézi meg a karót nyelt hősszerelmest, akinek szerepére fellépése, karaktere és hangtechnikája is tökéletesen alkalmassá teszi. Simon Boglárka és a vőlegényt játszó Sánta László felszabadult alakítása azt sugallja, hogy bizony a húszéveseké a világ, de erre alaposan rácáfolnak az ifjúkori barátnők, akik Kováts Kriszta mellett kétségkívül az est fénypontjai: Sáfár Mónika a különc Rosie és Détár Enikő a férjfaló Tanja karakterében brillíroznak, és az előadás legemlékezetesebb jeleneteit produkálták.

Mamma Mia!
Mamma Mia!

A Mamma Mia! eddigi külföldi előadásain állítólag állva tombolt a közönség, Szegeden viszont annyira nem vesztették el a fejüket a nézők. A dalok magyarítása felmutatott szellemes megoldásokat, sok helyütt meghagyva angolul a refrén első sorait, a fordítások azonban nem versenyezhettek az eredetikkel - azok, még ha zanzásított hunglishban is, de a magyar füleknek jól ismert és jóleső hangzással nőttek hozzá a magyar szívekhez. Talán ez is, valamint a színház óriási mérete lehetett az oka, hogy a partiláz nem uralkodott el a nézőtéren egészen a ráadásszámig, a Waterloo-ig, mikor a lelkes statisztéria a színpad elé szólította a közönséget. A bátrabb nézők szép sorban leszivárogtak az előtérbe, és pár perc erejéig a kivilágítatlan Dóm előterében a szervezők által elvárt bulihangulat uralkodott. A Mamma Mia! tehát beváltotta az ígéretet: óriási siker lett, és lesz is a továbbiakban, hiszen iskolapéldája annak, hogyan kell profi előadást csinálni. Azonban nem árt figyelmen kívül hagyni, hogy ezt a produkciót a Madách Színház (az alkotógárdát ismerve) még ha akarta volna, se tudta volna elrontani; beletette mindazt a pörgést, áradó energiát, látványt és hangzást, ami a teátrum többi, nagyívű rendezésére jellemző.

Mamma Mia!
Mamma Mia!

Csak az igazán szemfüles nézőben támadhat hiányérzet kreatívabb megoldások iránt, amikben csak két-három jelenet bővelkedett (ezek egyike Rosie zseniális flörtje Billel a második felvonásban, továbbá a produkció ismertetőjegyévé vált békatalpas jelenet). Keveset kapunk abból, hogy mit is mond a színpadra állítóknak a darab és a téma, a kockázatmentesség persze érthető, hiszen az elvárások valahová a csillagok felé emelték a lécet: 2014-et a Mamma Mia! évének kiáltották ki, az óriási érdeklődés miatt augusztus végére új előadásokat iktattak be, a 2015-ös szabadtéri előadásokra pedig már most árulják a jegyeket. Kíváncsian várjuk, a szeptembertől látható kőszínházi előadások esetében bátrabb lesz-e az alkotógárda - bár valószínű, hogy a nagyközönségnek az is elég, ha a Szegedi Szabadtéren látottakat hibátlanul megismétlik. A zene úgyis visz mindent - ezért a köszönet pedig elsősorban az ABBÁ-t illeti meg.