Lázár, Olimpia

Ők játsszák majd A nyomorultakat

2015.02.04. 09:41

Programkereső

A nyomorultak című musicalt mutatja be a Madách Színház augusztusban a Szegedi Szabadtéri Játékokkal együttműködésben. A darabot a szegedi premiert követően 2016 áprilisában tűzi műsorra a fővárosi színház.

Szirtes Tamás rendező, a színház igazgatója a produkció február 3-ai budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy a Victor Hugo regénye alapján készült musicalt 1999-ben már bemutatta a Madách Színház. Alain Boublil és Claude-Michel Schönberg musicaljét, amelyet akkor is ő rendezett, több mint kétszázszor játszották. Szirtes Tamásnak most döntenie kellett arról, hogy a 16 évvel ezelőtti produkció szereposztását részben megtartsa-e. Végül azonban az új előadásba új szereplőket választott. A hatalmas energiájú, lendületű darabot, amelynek története mintegy 40 évet ölel fel, kettős, bizonyos szerepek esetében pedig hármas szereposztásban játsszák.

Szirtes Tamás (Fotó: Kovács Tamás, MTI)
Szirtes Tamás (Fotó: Kovács Tamás, MTI)

A musical két legendás szerepe közül Jean Valjeant Miller Zoltán, Tóth Attila és Zöld Csaba, Javert alakját pedig Debreczeny Csaba, Feke Pál és Egyházi Géza formálja meg. Enjolras szerepét Nagy Balázs és Fejszés Attila, Mariust Borbély Richárd és Solti Ádám játssza. Fantine-t Baranyai Annamária és Vágó Bernadett, Cosette szerepét Tóth Angelika és Foki Veronika, Eponine figuráját Simon Boglárka és Tóth Andrea fogja életre kelteni. Thénardiernéként Sáfár Mónika és Balogh Anna, Thénardier-ként Nagy Sándor és Weil Róbert látható majd.

A rendező kiemelte: a darab fontos szerepe a Püspök, aki Jean Valjean egész történetét megfordítja. A musicalből készült filmben az a színész - Colm Wilkinson - játszotta a figurát, aki az eredeti előadásban Jean Valjeant alakította. Ezt a gesztust kívánta megismételni, amikor a színház egykori előadásában Jean Valjeant játszó Vikidál Gyulát kérte fel az új produkcióban a Püspök szerepére. A másik szereposztásban Csengeri Attila formálja meg a figurát. Szegedre a Mamma Mia! című előadás tavalyi meghívása és sikere után tér vissza a Madách Színház, a Szegedi Szabadtéri Játékokkal kreatív és inspiratív kapcsolatuk alakult ki.

A nyomorultak stábja (Fotó: Kovács Tamás, MTI)
A nyomorultak stábja (Fotó: Kovács Tamás, MTI)

Harangozó Gyula, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója kiemelte: az idei jegy- és bérleteladásuk a tavalyi szezont is felülmúlta, háromszor annyi bérletet adtak el eddig, mint tavaly. Felidézte, hogy A nyomorultak első magyarországi bemutatója 1987-ben Szegeden volt, az új előadás azonban teljesen más lesz, mint bármelyik korábbi. Filmszerű megoldást terveznek, amely a szegedi szabadtéri színpad monumentalitásához és a Madách Színház épületének atmoszférájához is jól illeszkedik. Hozzátette, hogy a produkció a musicalműfaj elmúlt 30 évbeli - technikai, előadásmódbeli - fejlődését is ki fogja fejezni.

Az előadás díszlettervezője Kentaur (Erkel László) elmondta: a musicalirodalom egyik legnehezebb és legszebb darabjáról van szó, amelynek története több helyszínen, több idősíkban játszódik. Modern szellemiségű díszletet szeretnének, amely azonban illik az 1800-as évek elején játszódó történethez, folyton mozgásban lévő, flexibilis díszletet, amely mindkét színpadon élményt nyújthat a néző számára. Az előadás hátterét egy hatalmas ledfal adja majd, amely furcsa kontrasztban lesz a klasszikus stílusú, valós felületű díszletelemekkel, ugyanakkor új ízt ad a darab számára. A produkció jelmeztervezője Rományi Nóra, koreográfusa Tihanyi Ákos, zenei vezetője Kocsák Tibor, játékmestere Bencze Ilona. Az előadás augusztus 14-én, 15-én, 16-án, 19-én, 20-án és 21-én látható Szegeden, Miller Zoltánnal és Debreczeny Csabával a főszerepben.