Pandora, Gabriella

Népopera a Népoperában

2015.02.21. 07:28

Programkereső

Ha van produkció, amely az Erkel Színházba illik, akkor az a Nabucco. Az épületre és az operára egyaránt jellemző, hogy némiképp kívül áll az időn. Nem mondanám, hogy korszerűtlen, de mindkettőben van valami bájosan idejétmúlt. KRITIKA

A Nabucco igazi népopera. A cselekménye kicsit bénácska: egy nép elveszti a szabadságát, de Isten akaratából és szíves közbenjárására visszanyeri azt. Egy zsarnok elveszti hatalmát, majd megtisztulva - józan eszével egyetembe - szintén visszanyeri. Egy sértett bitorló elbukik és végül egy kicsit meghal. Egy szerelmespár értékválságba kerül, de a körülmények szerencsés alakulása folytán ebből nem lesz nagyobb baj. Ezen vonások egyike-másika akár egy Shakespeare-drámából is származhatna, különösen Nabucco sorsa emlékezet a nagy Shakespeare-hősökére, Leartől az V. Henrik Falstaffjáig. A szövegkönyv - a vérprofi Temistocle Solera alkotása - mégsem eléggé ütős, a darab igazi hőse ugyanis az Isten által is megtámogatott nép. Drámaíró legyen a talpán, akinél a tömeg főszereplői erényeket mutat meg.

Ehhez kell Verdi zenéje. Nem véletlen, hogy épp a Nabucco lett 1848 slágere. A mű zenei főhőse mindenképp a tömeg, a zsidó nép, amely időben is szokatlanul sokat és hosszan szerepel, slágerlistanyertes dalokkal véve le a közönséget a lábáról.

Nabucco - Erkel Színház
Nabucco - Erkel Színház

Kesselyák Gergely rendezésében is a tömeg volt a főszereplő. A rendező már a mű elején körbeénekeltette a termet, s le a kalappal az Erkel kórusa és Strausz Kálmán előtt: ebben a „sakktábla-felállásban" is meggyőzően, szép, erőteljes, de nem erőszakos hangon szólt a kórus, s ez megadta a dráma kezdőlendületét. Mely aztán alábbhagyott.

Holott remek énekeseket hallhattunk. Nem lehetett panasz Horváth Istvánra Izmael szerepében, még kevésbé Palerdi Andrásra, aki Zakariás szerepéből igazi nagy alakítást hozott ki, s hangban számomra Gál Erika (Fenéna) olykor még Rálik Szilviát (Abigél) is felülmúlta. Az est igazi sztárja - a címszerepben - Alexandru Agache volt, aki hangban és alakításban is maradandót alkotott. S mindehhez a zenekar is igazán szépen muzsikált (gondoljunk az olykor kegyetlenül nehéz, még a Rossini-örökségen nevelkedett belső szólamokra, pl. a fafúvóknál), Kovács János pedig lendületesen és egyfajta folyamatos méltósággal vezette végig az együttest a négy felvonáson.

Nabucco - Erkel Színház
Nabucco - Erkel Színház

Hogy mégsem vagyunk maradéktalanul boldogok, az alighanem a színészi alakításokon és rendezésen múlott. Gál Erikának a hangján túl alig jutott szerep, karaktere kissé zárójelbe került a sokkal erőteljesebb jelenlétű Rálik Szilvia mellett. Ebben (is) társa volt Horváth István. Rálik Szilviának pedig a díszlet okozott nehézséget: a roppantul szimbolikus gömb - a ligetbeli időkerék közeli rokona -, amely trónként funkcionált, s amelyre láthatólag a páni félelmet nehezen legyőzve lehet csak felcsücsülni. És valahogy túl szeretnivaló volt Rálik Abigélje, ami egyúttal igaz volt az egész rendezésre is, különösen abban a jelenetben, ahol mindenki a vérzivatar és az erkölcstelenség közeledtéről énekel. A néző bárkivel azonosulhatott, s ez azért talán túlzottan megengedő rendezői felfogás. Igaz, a cselekmény néhány drámai vonása szinte zárójelben maradt - pl. Izmael létfenyegetettsége, Fenéna sorsa, de akár az a nem mellékes körülmény is, hogy Abigél a végén megmérgezi magát. Vagyis szépen történtek a dolgok, mintha mindent a Jóisten rendezett volna el, ez azonban a Nabucco esetében csak részben lehet igaz: vannak egyéni felelősségek, súlyos tettek, árulások, becsapások, köpönyegforgatás itt és ott - Kesselyák felfogásában mégis az egész művet átlengte valami olyan fokú tolerancia, hogy a néző azon gondolkodott, miképp fogjuk ekkora szeretetben, nagy konfliktusok és halottak nélkül megúszni a finálét.

Nabucco - Erkel Színház
Nabucco - Erkel Színház

És mégsem öli meg a darabot ez a rendezés. Ugyanis rendkívül szép részletek is vannak benne, különösen a tömegjelenetek ilyenek, legfőképp a Va pensiero, azaz a Mint a fecske. Én még nem láttam operában ráadást, hát most erre is sor került, ezt a slágert adta rá mindenki, beleértve a közönség bátrabbik felét (pl. e sorok íróját) is. Hogy ennek aztán milyen üzenete van, azt nem szeretném firtatni, én az operát - és az Operát - politikától függetlenül (és mentesen) szeretem, emiatt arra gondolok, hogy ez a közös éneklés sem szól másról, mint a Nabucco és az Erkel Színház: arról, hogy jó dolog akár avítt, de szívünkből és szívünkhöz szóló dallamokat hallgatni (és énekelni!)