Luca, Ottilia

Wagner olyan, akár egy drog

2015.02.28. 11:37

Programkereső

Idén márciusban mutatja be a Magyar Állami Operaház Wagner Ring-ciklusának nyitódarabját, A Rajna kincsét. A rendező M. Tóth Gézával többek között arról beszélgettünk, mi a gond Wagner rajongóival, és mi köze van a szerzőnek A gyűrűk urához. INTERJÚ

- A teljes Ring-tetralógia közel tizenhat órára rúg. Hogyan kell nekifogni egy ekkora anyagnak?

- Amikor nekikezdek egy munkának, első körben mindig két kérdést próbálok meg tisztázni magamban. Az egyik arra vonatkozik, hogy konkrétan mi az a mű, amivel foglalkozni fogok, hogy épül fel, milyen jelentésrétegei lehetnek. A másik pedig arra, hogy milyen az a közönség, amely majd találkozik a művel, milyen elvárásokkal, előzetes ismeretekkel rendelkezhet. Így fogok hozzá minden munkámhoz, függetlenül attól, hogy óvodások számára készülő animációs filmsorozatról van szó, vagy épp a Máté-passióról a Magyar Állami Operaházban. Csak akkor van esély arra, hogy egy film vagy előadás megszólítsa a közönségét, ha van elképzelésem róla, hogy mit csinálok és kinek. Számomra ez hangsúlyosabb, mint hogy nekem személyesen mit jelent az adott mű, hiszen egy alkotói munkafolyamatban a személyes tényező úgyis eleve adott.

M. Tóth Géza
M. Tóth Géza

- Az utóbbi időben gyakran hasonlították a Ringet A gyűrűk ura-trilógiához vagy épp a Trónok harcához. Helytállóak ezek a párhuzamok?

- Alapvetően két érvényes olvasatot látok, amellyel a Ring jól megközelíthető. Az egyik a mitológiai jellegre helyezi a hangsúlyt. Innen nézve akár jogos is lehet a párhuzam A gyűrűk urával, hiszen mindkét történet a germán mitológiából indul ki. Ugyanakkor van egy másik, legalább ennyire érvényes, legalább ennyire Wagner szándékaiból és a műből következő értelmezés is. Eszerint a darab egy nagyon pontosan felrajzolt társadalomkritikát fogalmaz meg, amely a pénzről és a rajta keresztül megszerezhető pozíciókról, hatalomról, sőt bizonyos tekintetben a fenntartható fejlődésről is szól. Ha innen nézzük, Wagner már a 19. század közepén olyan súlyos társadalmi kérdéseket szegezett a közönségének, amelyekre ma sem tudunk kielégítő választ adni.

- Wagner rajongói mintha különösen érzékenyen reagálnának a rendhagyó rendezői koncepciókra, elég csak arra gondolni, amikor Frank Castorf Bayreuthban egy útszéli motelbe helyezte a történetet, a rajnai sellők pedig helyi prostituáltak voltak. Mi lehet ennek az oka?

- Egyik beszélgetésünk során az előadást vezénylő Halász Péter a droghoz hasonlította a wagneri zenét, ami könnyen függővé teheti az embert. És valóban, Wagner zenéjét, műveit mindig is valamiféle különös kultusz vette körül. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az opera egyben színház is, és mint ilyennek, folyamatosan készen kell állnia az újszerű megközelítésekre. Ezzel nem azt mondom, hogy helye van az öncélúságnak, hanem azt, hogy ha érvényesen akarunk ma megszólaltatni egy darabot, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a 21. században élünk.

- Több helyen nyilatkozta, hogy a zene mindig fontos szerepet töltött be az életében. Wagnerrel milyen a viszonya?

- Én magam soha nem tartoztam a szerző fanatikusai közé, de - különösen azóta, hogy még egyetemistaként, mint az ELTE zenekar bőgőse játszhattam a Siegfried-idillt - könnyen tudok azonosulni azokkal, akik számára Wagner a zene csúcsa. Nagyon szeretek a Ringen dolgozni, élvezem, hogy Wagner nemcsak a komor társadalmi vízióját, hanem helyenként a humorát is beépítette a darabba.

- Ebben az évadban indult útjára az a sorozat, aminek keretében fiatal színművészetis hallgatók mutatkoznak be az Operaházban. A Színház- és Filmművészeti Egyetem rektoraként ön szerint van arra esély, hogy egy nap itthon is elindul az operarendezői képzés?

- Abban egészen biztos vagyok, hogy egy ilyen jellegű képzésre hatalmas szükség van, és esély is van arra, hogy egyszer be tudjuk indítani a szakot. Nagyon sok élő szakmai kapcsolatunk van más művészeti intézményekkel, gondolok itt többek között a már említett Operaházra vagy épp a Zeneakadémiára. Ezek az együttműködések hosszabb távon az alapjait is jelenthetik egy operarendezői képzésnek. Szellemi munícióban, tehetséges fiatalokban nincs hiány.