Emma

Nem egyszerűen gyerekopera

KRITIKAPÁLYÁZAT

2015.05.03. 11:30

Programkereső

Tallér Zsófia meseoperája, a Leánder és Lenszirom a várakozásokkal összhangban rendkívüli alkotás: évtizedes hiányt pótol azzal, hogy a legújabb generációt is bevezeti e műfaj világába, s nem is akárhogy. Az április 11-én, az Erkel Színházban bemutatott darabról nehéz lelkendezés nélkül beszélni. KRITIKAPÁLYÁZAT

Szöllősi Barnabás librettója Szilágyi Andor több mint húsz éves színdarabja alapján készült. Az alkotók célja, hogy gyermekek és felnőttek számára egyaránt élvezhető produkció kerüljön színpadra. Ahogy a legjobb gyerekmesék, ez a történet is több szinten működik. Elbűvölő tisztaságú példázat: az igaz szerelem nem a kinézetben vagy a rangban rejlik, hanem az elfogadásban és a bizalomban. Előzményeit tekintve leginkább a Csongor és Tündéből, illetve a Varázsfuvolából merít, de eszünkbe juthat a Szépség és a Szörnyeteg is.

Az opera narrációja nagyobb botlások nélkül mondja el cselekményét, noha első felvonásban érthetetlenül későn bontakozik ki az alaphelyzet. Mire kiderül, hogy mindennek gyökere a kobold szeretett macskájának halála, a jelenetet csak a gördülő gumimatrac és benne a fejjel lefelé is remekül éneklő Bogyó menti meg az unalomtól. A későbbiekben azonban már csak csúcspontokról beszélhetünk: varázslatos ugyanis Lenszirom noktürnszerű jelenete, a darázshadsereg vibráló elevensége, a két horkoláb vagy éppen a keráli házaspár karaktereinek humora pedig páratlanul izgalmassá teszik az operát. A vitriolosabb tollú kritikus legfeljebb Negéd és Vaknadály karaktereinek kidolgozatlanságán sajnálkozhat, az utóbbi személye kifejezetten érdekesnek tűnne. Az opera egyébként az opera buffai hagyomány szerint párokba rendezi szereplőit: Leánder és Lenszirom, Bogyó és Csibecsőr, Mar-Szúr és Negéd, a kerál és a kerálné, de még a két bőregér is együtt hirdetik, hogy kettesben szép az élet.

Leánder és Lenszirom
Leánder és Lenszirom

Tallér Zsófia a zenei nyelv szintjén is bevezetést nyújt az opera világába. Egyaránt merít az operabuffából és a seriából,a humort melankóliával, a pompát romantikus noktürnnel ellensúlyozza, van kontratenor ária, balettbetét és gyermekkar, mintegy dicsekvésként; lám, mennyi csoda van az operában. Megidézi Strausst (Till Eulenspiegel), Kodályt, Ránki Györgyöt, de Mozarttól és Puccinitől is kölcsönöz, a legkisebbek pedig rögtön felismerhetik az „Egyszer egy királyfi" dallamát. Tallér zenéje belülről, organikusan építkezik, az öncélú dalolás helyett a hatásra helyezve hangsúlyt, értő és érzékeny közönséget feltételezve a gyermekek személyében is. Hangszerelése elsősorban a fafúvósokat és az ütőket preferálja, dinamikai és hangsúlybeli választásai tökéletesek. A Leánder és Lenszirom gyermekopera a nagyopera igényével.

A szűnni nem akaró vastapsban legalább akkora szerepe van Ambrus Mária díszleteinek és Benedek Mari jelmezeinek. A színpadi megjelenés legszembetűnőbb erénye a méret és a távolság jellemzőinek feloldása: a plafonig érő fűszálak és szitakötők között élő koboldok apró lények, mégis épp akkorák, mint egy király vagy egy tündér, a tér hol szűkül, intimmé válik, hol pedig tágul, hogy helyet adjon egy darázshadseregnek. Látványos és szemet gyönyörködtető, a gyermekek számára mégis otthonos ez a kihajtogatós mesekönyveket is megidéző színpadi világ.

Leánder szólama kezdetben zavarba ejtően mély Bakonyi Marcell számára, még ha személyében a schuberti melankólia paródiájával is van dolgunk. Hiteles viszont a két címszereplő jellemfejlődésének hangi illusztrációja (a női főszerepben Molnár Ágnes). Az est legérettebb hangi teljesítményét a királyi pár nyújtotta (Hábetler András és Meláth Andrea), egyébként pedig bővelkedtünk a jobbnál jobb karakterszerepekben: Gradsach Zoltán afféle Papageno-alteregó, kiváló a prózai részekben is, még ha néha túl is játssza a hiperaktív koboldot, Boncsér Gergely a felszínes operetténekes portréját rajzolja remekül. Csibecsőr szerepében a buffóból merít Wierdl Eszter, a drámai szoprán jelenlétéről Cserna Ildikó gondoskodik (Negéd),Daragó Zoltán különösen figyelemre méltó Vaknadály kontratenori szerepében. A rutinos Vajda Júliát és Rozsos Istvánt bőregerekként hallhattuk. Az Operaház zenekara magas színvonalon, élményszerű hangzással tolmácsolta az új operát, s nem szabad elfeledkeznünk a Madách művészeti iskola diákjairól sem, akik tánccal színesítették az estét.

Ahogy az Operaház bemutatói mostanában, a Leánder és Lenszirom minőségi darab. Nagyszabású, grandiózus mű, nem egyszerűen csak gyerekopera. Éppen annyi, és mégis több annál: látnivaló minden korosztálynak.