Zita, Mariann

Bretz Gábor : "Szeretek itthon énekelni"

2015.05.14. 07:15

Programkereső

A Scalától a Covent Gardenen át a Metropolitanig világhírű operaházak ünnepelt vendége. Meleg, hajlékony hangszínéhez erős színpadi jelenlét társul. Szinte a védjegyévé vált A kékszakállú herceg várának a címszerepe és Don Giovanni. A budapesti Operaház Faust- évada jegyében bemutatásra kerülő Faust Mefisztóját énekli Michal Znaniecki rendezésében. INTERJÚ

 - Emlékezetes alakítása volt a Kovalik Balázs rendezte Mefistofele címszerepe. Milyen párhuzamokat lát Boito és Gounod ördöge között?

- Boito Mefistofeléje egy földhöz ragadtabb ördög, míg Gounod-é elegáns úriember,  igazi grand seigneur. Mefistofelének közönségesebb megnyilvánulásai vannak, Kovalik mégis inkább elegánsra formálta. Gounod Mefisztóját is ugyanolyan nagy feladat tartom. Znaniecki rendezése játékos oldaláról közelíti meg Mefisztó alakját. Lezser, elegáns figurának értelmezi, akit nem különösebben érdekelnek az emberek, mert magabiztosan tudja, hogy mindenben felettük áll.

- Többször nyilatkozta, hogy kevésbé boldogul olyan karakterekkel, amelyek távol állnak a saját személyiségétől. Mefisztó esetében ez mennyiben okoz nehézséget?

- Jobban meg kell küzdeni egy szereppel, amikor nem csak magát adja az ember, hogy tökéletes legyen. Boito  Mefistofeléjének megformálása közben is volt olyan érzésem, hogy belém bújt a kisördög, hogy ez a figura huncutságokat művel következmények nélkül. A Faust Mefisztója esetében pedig egyfolytában megy a szédítés, a cselszövés.

Bretz Gábor
Bretz Gábor

- A hangi teljesítmény mellett mennyire tartja fontosnak a lélektani elmélyülést, a saját mefisztói oldalának a boncolgatását?

- Elengedhetetlen, hogy minden létező oldaláról megismerjem a karaktert, beleássam magam, utánaolvassak. Emellett sok múlik a rendezőn. Kovalik Balázs száz százalékosan kihozza az emberből a rejtett tartalmakat is. A Mefistofele kapcsán a feleségem említette, hogy áthallásokat lehet érezni Bulgakov A Mester és Margaritájával.

- Mennyire meghatározó a szerepformálás szempontjából a rendezőcentrikus operajátszás, illetve a hagyományos, korhű színrevitel?

- Egyik elől sem zárkózom el, de az utóbbi időben nem volt részem hagyományos felfogású jó produkcióban. Sikerülhet egy bemutató, imádhatja az adott előadást, a rendezést a közönség, miközben belülről nem érzem sikerültnek.

- Gyakran van ilyen érzése?

- Rengeteg alkalommal. Független attól, hogy éppen modern vagy hagyományos a rendezés, ritkán adatik meg, hogy egy produkció kerek egészet alkot, hogy a karakterek, a szituációk átgondoltak, összehangoltak. És mindez azért van, mert nem jut elegendő idő a próbákra. Tavaly decemberben a müncheni Carmenben énekeltem Escamillót. Mindössze két hetes próbafolyamat állt rendelkezésünkre, négy előadást tartottunk, utána ment mindenki, amerre látott. Ilyenkor az a helyzet áll fenn, hogy mindenki hozza a pályája során a korábbi előadásokból szerzett trükköket, nüanszokat. Ráadásul nem is rendezővel dolgozunk, hanem játékmesterrel vagy asszisztenssel. Összejön az előadás, mégis marad utána hiányérzet. Először 2000 táján, zeneakadémistaként döbbentem rá erre Bécsben. Egy Falstaffot láttam, ahol a címszereplő fantasztikusan énekelt. Hosszú próbafolyamat előzte meg az előadásokat. Tátott szájjal néztem, mert annyira működött, az összes szereplő egységet alkotott. Majd megkérték az énekest, hogy ha már ott van, ugorjon be a Figaróba. Azt az előadást is megnéztem, külön- külön minden szereplő jó volt, de a találkozás mégsem jött létre.

- Nemrég először énekelte Escamilliót a Metropolitanben.  Milyen emléket hagyott Önben?

- A harmadik felújításban vettem részt. Mindössze egy próbám volt a rendezővel, de már a bejövetelemmel problémám volt.  Nem mintha Escamillónak tigris bukfenccel kellene érkeznie, de elég furán sikeredett a belépőm: egy oldalajtón, ugyanolyan ruhában, mint a többiek. Majd ezután a nagy granadai győztes lerogyott a székre. Nem tehettem meg, hogy mást csinálok, és ellene megyek a rendezői koncepciónak. Otthon őrizgetem Samuel Ramey alakítását egy korábbi metropolitanes produkcióban. Megjelenik a színpad tetején, majd lerohan a lépcsőn és felugrik az asztal tetejére. Ezt nevezem belépőnek.

- A negatív tapasztalatok mondatják Önnel, hogy kacérkodik a rendezéssel?

- Elképzelhető, de csak akkor, ha majd nagyon öreg leszek és elmegy a hangom. Hallani olyan véleményeket operaénekesek körében, hogy minek a rendező, csak elrontja a darabot. Mégis szükség van rá, különben fogalma sincs a szólistának, hogy merre menjen, nincs kapaszkodó. Bármit el lehet énekelni koncertszerűen is, de az unalmas.

Bretz Gábor - A kékszakálló herceg vára
Bretz Gábor - A kékszakálló herceg vára

A kultikus szerepei mellett, mint Don Giovanni vagy a Kékszakállú, van egy képzeletbeli rangsor a fejében ?

- Leporello és Escamillo is a rangsor élén áll, de a Kékszakállú a nagybetűs szerep. Véleményem szerint tévesen rögzült a köztudatban, hogy idős bácsi, Judit pedig fiatal lány. Férfi és nő felállásról van szó. Sok emlékezetes élményem fűzödik a Kékszakállúhoz: Peter Stein rendezésében a Scalában, majd Amszterdamban. Három fantasztikus, koncert előadásban is énekeltem az Edwin Fischer Hallban. Az első színpadi Kékszakállúm Kovalik Balázs rendezéséhez füződik a Miskolci Operafesztiválon. Amúgy ez tipikusan az a mű, ami koncertszerűen is nagyon jól működik.

- Don Giovannit és Leporellót egyaránt énekli. Melyik felel meg inkább az alkatának?

- Mindkettőt nagyon szeretem. Don Giovanni talán érdekesebb karakter, jobban megoldásra vár, mint Leporello, aki egyszerűbb lélek. Amikor Renato Bruson kurzusára szolga szerepeket vittem, rögtön az első napon Leporellót, azt mondta, jó, de miért nem Don Giovannit énekelek. A második napon vittem neki Figarót, mire azt mondta, jó, de miért nem grófot énekelek. Magyarországon szeretik a különböző hangfajokba való besorolást, mondván, ha valaki bariton, minek énekel basszust, és fordítva. Bruson szerint a hangszín határozza meg, hogy valaki mit énekeljen. Leporello abból a szemponból nehezebb, hogy sokkal nagyobb ugrásokat követel meg hangilag, két oktávban mozog, míg Don Giovanni másfél oktávban.

- Milyen külföldi fellépések várják a közeljövőben?

- Ősszel Hamburgban a Don Carlos eredeti, francia változatában leszek II. Fülöp, ami meghatározó szerepálmom a basszusrepertoárból. Áriákat énekeltem már belőle olaszul, de a teljes szerepet még nem. Peter Konwitschnynek ez a rendezése ment a bécsi Staatsoperben.

- Korábban Hans Sachsot említette elsődleges  szerepálomként.

- Majd nagyon szeretném, de addgi is jövőre Pognerrel próbálkozom A nürnbergi mesterdalnokokban a Wagner- napokon.

- A Magyar Állami Operaház magánénekeseként mennyire elégedett a felkéréseivel?

- Rendkívül széles és újító a budapesti Operaház repertoárja, remek hazai és külföldi karmesterekkel. Nagyon szeretek itthon énekelni, mindig külön öröm számomra hazai színpadon állni.  Ebben az évben négy Jenufát és hat Faustot énekelek, jövőre remélem többet is fogok. Decemberben lesz Don Giovanni és a Parsifal Gurnemanza, utóbbit tavaly énekeltem először.