Lázár, Olimpia

Kovalik Balázs: "Én nem vagyok bolygó hollandi"

2015.06.14. 09:38

Programkereső

Wagnerhez sokáig éretlennek érezte magát, most mégis megtört a jég. Június 20-án a hosszú évek után újra itthon is dolgozó Kovalik Balázs rendezésében mutatják be az idei Wagner-napok premierdarabját, a Bolygó hollandit. MÜPA MAGAZIN

- A bolygó hollandi Kovalik Balázs első Wagner-rendezése. Vajon Wagner kerülte el Kovalikot, vagy Kovalik Wagnert, tehát a körülmények hozták így, vagy az akarat hiányzott?

- Néhányszor megkerestek már ilyen kéréssel, de én akkor még nem tartottam erre elég érettnek magam. Hogy most az vagyok-e, azt sem tudom, de tény, hogy ez az első próbálkozásom.

- Wagnerhez érettebbnek kell lenni, mint Mozarthoz vagy Puccinihez?

- Másfajta érettségre van szükség. Arról van szó, hogy az ember megtalálja-e az utat ahhoz a nyelvhez, amelyen egy adott zeneszerző ír. Sokáig nagy ívben kerültem Mozartot is, hiába volt egyszerű a zsenialitását megérteni, csak 2006-ban mertem először komolyan foglalkozni a három Da Ponte-operával (Figaro házassága, Don Giovanni, CosÌ fan tutte - a szerk). Ami Wagnert illeti, mindig is csodáltam azt, ahogy ő komponál, de amikor azon kezdtem gondolkodni, hogyan ültessem színpadra, akkor nem éreztem, hogy megtaláltam volna hozzá a magam útját.

Kovalik Balázs
Kovalik Balázs

- Fischer Ádámmal öt éve készülnek A bolygó hollandi színrevitelére. Ha korábban nem érezte magát elég érettnek ahhoz, hogy Wagner-operát rendezzen, miért éppen a Hollandival tört meg a jég?

- Nagyon sok Wagner-előadást láttam, ezért ahogy telt-múlt az idő, bizonyos zenedramaturgiai gondolkodásmódok kezdtek megnyílni előttem. Nem minden Wagner-opera esetében: van köztük olyan is, amelyet ma is szinte megvalósíthatatlanul összetettnek, bonyolultnak érzek. Ilyen például a Trisztán és Izolda. A bolygó hollandi viszont Wagner egyik legszemélyesebb operája. Itt még nem annyira téziseket próbál mitologikus formában megvalósítani, hanem sokkal inkább saját személyes létállapotáról beszél.  

- És a saját koráról. Mennyire jelenik meg a szenvedélyesen társadalombíráló, fiatal korában anarchista Wagner Kovalik Balázs színpadán?

- Annyira, amennyire ez ma is aktuális.

 - Mitől lesz aktuális? Netán mai környezetbe kerül?

- Szerintem egy opera akkor is lehet aktuális, ha klasszikus 19. századi jelmezekben adják elő, és akkor is, ha öltönyben és nagyestélyiben. Ami itt fontos: a Müpában ezek az operaelőadások tudatosan félig szcenírozottak. Itt nem működik, ha valaki illúziószínházat próbál létrehozni, úgy tenni, mintha operaházban lennénk, vagy mondjuk, festett fákkal, házakkal és hullámokkal keltenénk azt a látszatot, mintha egy nagy, szélesvásznú filmet látnánk. A Művészetek Palotája hangversenyterme nem múlt századbeli, hanem mai helyszín, mai az anyaghasználata, a színhasználata is. Ebben a környezetben viccesnek tartanám, ha itt valamilyen népi rokolyában fonogatnának a norvég nők.

- Kovalik Balázs rendezéseiben mindig is nagyon fontos volt a vizuális megjelenés. Ezek szerint most egyszerűbb, szikárabb látványvilágra számítsunk?

- Igen. Az első félig szcenírozott előadás, amit itt rendeztem, Pfitzner Palestrinája volt. Azt hiszem, ott sikerült a koncertszerűséget az oratorikus színházi jelleggel elegyíteni. Bár A bolygó hollandi sokkal realisztikusabb mű, itt sem szeretném eltüntetni a hangversenytermet, inkább arra törekszünk, hogy kitaláljunk egy olyan térinstallációt, amely ehhez a teremhez jól illeszkedik, ugyanakkor a koncertforma statikus állapotával szembemegy.

- Formabontó előadás lesz azért ez is?

- Soha nem állt szándékomban formát bontani. Mindig csak azt kerestem, hogy nekem mit mond az adott történet, illetve az egyes jelenetek milyen módon tudják közvetíteni azt az üzenetet, amit én a második vagy a harmadik mélységbe leásva, az alkotótársaimmal közösen felfedezek. Az eredmény egyesek szerint formabontó, mások szerint nem, egyesek szerint újszerű, mások szerint meg nem. Az biztos, hogy mi nem historizáló kosztümökben és nem egy historizáló világban gondolkodunk. Olyan előadást szeretnénk csinálni, amely nem csak ábrázolja, nem csak elénekli, hanem elemzi a művet, és ütemről ütemre konkrét gondolatokat ébreszt.

Kovalik Balázs
Kovalik Balázs

- Elképzelése közel áll vajon A bolygó hollandi bármelyik ismert rendezéséhez?

- Egy ilyen félig szcenírozott előadást nem lehet összehasonlítani egy színházi előadással, így azt sem érdemes keresni, hogy mennyivel jobb vagy rosszabb, mint mondjuk a Metropolitané, a bécsi Staatsoperé, vagy a budapesti Operaházé, mert két külön műfajról beszélünk. Az operaházakban egy Wagner-bemutatóhoz hat-nyolc hét próba áll rendelkezésre. Erre a félig szcenírozott operák esetében nincs mód. Tehát itt nem lehet annyit kísérletezgetni, itt előre, pontosan ki kell találni egy formát, amit az ember nagy gesztusokkal valósít meg, és rábízza az egyébként világsztár énekesekre, az ő rutinjukra, a máshol már énekelt szerep tapasztalataira, hogy kidolgozzák benne a részleteket.

- Mi a kitalált forma? A bolygó hollandi színrevitelének koncepciója?

- Szerintem nem az a koncepció, hogy egy előadást áthelyezünk, mondjuk, Egyiptomból a 19. századba, a Toscát a náci uralomba, vagy a Turandotot egy tévéshow világába. Koncepción én azt értem, hogy a színpadon elhangzó mondatokról mit gondolunk. Hogy miért mondja azt a bolygó hollandi, hogy bárcsak dögölne meg az egész világ és pusztulna el minden! Az ember erre próbál választ keresni, és ha megfogalmazta a maga gondolatát a hollandi meg nem értettségéről, vagy a világgal való szembehelyezkedéséről, akkor nyilván fel kell tennie a következő kérdést: jó, de milyen az a világ, amellyel ő szemben áll? És akkor kerülök lépésről lépésre közelebb a technikai megoldásokhoz, egy díszlettérhez, egy játéktérhez, vagy a jelen esetben egy objektumhoz, amelynek segítségével a magam válaszát érzékletessé tudom tenni.

- Mi ez a válasz? Miért bolyong a hollandi és milyen ez a világ, amelyik őt nem érti meg?

- Engem elsősorban az érdekel, hogy az a kapitalista vagy konzumvilág, amit Daland és a norvégok képviselnek, mivel áll szemben, mit pusztít el, mi az, amit tulajdonképpen kinevet, és csak mint legendát tart életben. Vagy hogy a múló értékrend képviselője, a bolygó hollandi, a maga fájdalmá- val és nyöszörgésével, mennyiben nevetséges. Mert az elmúlás és az értékrendek váltása a világban természetes folyamat. Letűnnek korok, letűnnek műfajok, stílusok és divatok, jönnek helyettük újak és újabbak, és nem lehet azt mondani, hogy jaj, ami régen volt, az milyen jó volt, ami meg most van, az milyen rossz. A régi rend képviselői mindig fájlalják az elmúlást. De harminc, negyven vagy ötven év múlva ugyanez történik. Ez a ciklikusság ott van a hollandi monológjában is: „Hétévenként partra szállok, és hétévenként csalódom", hiszen ő mindig szembehelyezkedik azzal, amit éppen partra szállva lát, ami ott körülveszi. Valójában nem a boldogságot keresi, neki egyszerűen az az átok lett az osztályrésze, hogy újra meg újra próbáljon megtalálni valamit, amiben voltaképpen nem hisz. Egyetlen reménye, hogy eljön végre az utolsó ítélet, és az egész világ romba dől, vele együtt ő is. Nagyon izgalmas téma.

- Kovalik Balázs vajon saját magát, a saját bolyongását, eltávolodását is belerendezi a darabba?

- Én minden darabba belerendezem magam. Nem tudom más szemével olvasni a művet, és innentől kezdve nyilvánvalóan benne vagyok. De nem rólam szól. A bolygó hollandi mindenről való lemondása távol áll tőlem, még akkor is, ha pesszimistának tűnhet az, amit megállapítok a világról. Igaz, tizenöt éve, amióta tanítok, döbbenten látom, hogyan változnak a növendékek egymás utáni generációi. Követni sem tudom már azt a gondolkodást, ami a Facebook, az Internet és az iPhone-ok által átformált fiatal agyak sajátja. Az ember nyilván érzi a saját vesztét, azt, hogy jön, nyomul egy új nemzedék, egy új nyelvezet, egy új világ, amelyben én esetleg elveszve érzem majd magam, vagy el is veszek, mert hiszen amikor lejár a szavatosságom, akkor kidobnak. De én ezen nem gyötrődöm betegesen, sőt újra és újra azon kapom magam, hogy élvezettel és izgalommal figyelem, mi alakul ki és mitől. Bennem inkább az érdeklődés, a kíváncsiság nagyobb. Tehát nem, én nem vagyok bolygó hollandi.