Árpád

Xavier Sabata: "A varázslat az, ha a technika megtelik élettel"

2015.06.19. 09:26

Programkereső

Repertoárja a régizenétől egészen a kortárs művekig húzódik, mégis a barokk operákban érzi magát legotthonosabban. Eredetileg színésznek készült, mégis ő napjaink egyik legfelkapottabb kontratenorja. A katalán Xavier Sabatával, a Farnace budapesti bemutatójának címszereplőjével beszélgettünk. INTERJÚ

- Farnace története a saját korában rendkívül népszerű volt, Vivaldi műve mellett legalább négy másik átdolgozást ismerünk. Ön szerint miért volt ennyire keresett ez a téma?

- Érdekes látni, a barokk idején hogyan használtak fel egy-egy témát újra és újra. Hatalmas mennyiségű operát írtak ismeretlen vagy kevésbé ismert szerzők is, mint Porpora, Hasse, Vinci vagy Davide Perez, akiknek a nevéhez harmincötnél is több színpadi zenés mű kapcsolható. Arra kell következtetnünk, hogy az évadok zsúfolva voltak pl. Velencében vagy Nápolyban. Nem meglepő, hogy bizonyos történetek elképesztően híresek lettek. Egyes témákat újra feldolgoztak, sőt volt, hogy csak neveket vettek át, és teljesen más történetet írtak hozzájuk. A Farnacét tekintve azt hiszem, olyan alapvető emberi kérdések fogalmazódnak meg benne, mint a becsület, a vérségi kötelék, vagy, hogy mit is jelent a kötelesség. Szerintem ezért lehetett ennyire népszerű, mert nem csak a hősről szól, hanem valami olyan emberi vonatkozása is van, amivel az emberek azonosulni tudtak, főleg egy olyan korban, amikor a becsület nagyon fontos volt. Ráadásul Vivaldi Farnacéja a legjobb változat, bár a híres Gelido in ogni vena áriát is többször feldolgozták ugyanezzel szöveggel - például Vinci vagy Hasse, illetve Scarlattinak és Porporának szintén van olyan áriája, amiben arról énekel, hogy megfagy benne a vér attól, amit tenni készül.

Farnace  - Xavier Sabata
Farnace - Xavier Sabata

 - A Vivaldi-féle Farnace két változatban maradt fent, amelyekből Anger Ferenc és Németh Pál a budapesti előadás alkalmából egy harmadik verziót készített.  Milyen változtatásokat kellett a művön eszközölni, és miért voltak ezek indokoltak?

 - Valójában volt egy harmadik változat is, de ez befejezetlen. Mégis, pont emiatt mondtam igent erre a szerepre, mert ez a félkész változat pont az én hangomra íródott, tehát Farnace szerepét nem egy bariton vagy egy mezzoszoprán énekli. Befejeztük a befejezetlen verziót. Németh Pál látta, hogy működhet így, én pedig nagyon megbízom benne. Ez volt az egyik szempont. A másik az, hogy semelyik korban nem játszottak annyit a zenével, mint a barokkban. Abban a korban a zenemű nem volt abszolút és sérthetetlen, mint például a romantikában. Händel például aszerint alakította a művét, hogy kik vették körül, milyen énekesek álltak rendelkezésére. A barokk plasztikus zene, funkcionális zene, nem kell félni attól, hogy változtassunk, hiszen a darab születésének idején is ez történt. Egy híres kasztráltnak például volt egy bőröndnyi áriája, s mikor megérkezett egy vendégszereplésre, előfordult, hogy előhúzott egyet, és a zeneszerző beillesztette a saját művébe. Semmi sem lehetne barokkosabb, mint játszani a zenével, és így történt a mi esetünkben is. Pállal hónapokon át dolgoztunk azon, hogy kialakítsuk a megfelelő változatot.

- A premiert megelőző sajtótájékoztatón elhangzott, hogy előadói tradíció hiányában a barokk operák sokkal nagyobb kreativitást és ösztönösséget követelnek meg az énekestől, mint a későbbi korok művei. Egyetért ezzel?

- Alapvetően egyetértek, hiszen barokk műveket kevesebbet játszanak, de azért attól is függ, melyik országban járunk. Szerencsére én sok helyen megfordultam már, például Franciaországban, ahol régebbre nyúlik vissza ez a kultúra, nagyon magas színvonalon játsszák. Az én generációm számára ez már nem annyira távoli, sok intuícióra van szükség, de már nem vakon bolyongunk, mint a szüleink generációja, amikor még nem volt ekkora hagyománya a barokk operajátszásnak. Nagyszerű énekeseknek és karmestereknek köszönhetően manapság elképesztő minőségű barokk produkciók születnek. Ilyen Németh Pál is, aki a magyar René Jacob. Amikor megkaptam a felkérést, nagyon örültem, hogy olyasvalakivel dolgozhatom, mint ő. A barokk opera ma már nem a nagyoperák szegény kistestvére, hiszen tele vannak érzelmekkel, erőteljes, nagyon szexi zenével, és az embereknek ez teszik. Ha jól csinálják, megfelelő hangszerekkel, jó énekesekkel adják elő, egyáltalán nem unalmas, nagyon is érdekes, és nagyon jó színházi élmény.

Farnace  - Xavier Sabata
Farnace - Xavier Sabata

- Az előadás cselekménye meglehetősen széles érzelmi skálán mozog, a jelenetek hangütése a tragikus, már-már horrorisztikus momentumoktól kezdve egészen a vígjátékig ível.  Színészileg mekkora kihívás ezeket a váltásokat megugrani?

Valójában ez a legnehezebb. Ragaszkodni kell a mű lényegéhez, ebből fakad minden tragikum és komikum. Nem szabad többet erőltetni, mint ami benne van, mert maga mű erőteljes, és megkívánja, hogy ragaszkodjunk a szöveghez és a zenéhez. Ha jó az egyensúly, egyszerűen kivirágzik a darab. Nem szabad megpróbálni direkt viccesnek lenni, mert azzal az ember épp csak az ellenkezőjét éri el. A nagyária kihívása az, hogy ne „játsszunk", csak énekeljünk. Ha az előadót a hiúsága többre sarkallja, ha direkt nagyszerű akar lenni, akkor rontja el az egészet. Egyfajta csatorna vagyunk, amin keresztül a zene kiáramlik. Természetesen a személyiségünket nem kell feladnunk, de kell egyfajta alázat a művel szemben, és bíznunk kell a rendezésben.

- Meláth Andrea a darab kapcsán azt mondta, hogy a darabban a valódi kihívást nem az áriák, hanem a recitativók jelentik. Ez valóban így van?

- Az áriákat csodálatos dallamok kísérik, szinte együtt lebeghetünk velük. A recitativók viszont, és főként Vivaldi recitativói, nem könnyűek. Nagyon kell figyelni a verselésre, miközben világosan, érthetően kell előadni a történetet, hiszen az igazi színház, az igazi cselekmény ezekben a részekben nyilvánul meg. Az áriákban érzelmeket fejezünk ki.

Farnace  - Xavier Sabata
Farnace - Xavier Sabata

- A személyes repertoárja a barokk művektől egészen a kortárs darabokig ível. Melyik stílusban érzi magát legotthonosabban?

- Eredetileg színész vagyok, és viszonylag későn kezdtem énekelni, ezért főként az a zene áll hozzám közel, ami színészi játékban is tud valamit nyújtani. A pszichológiailag összetettebb szerepeket kedvelem, ezek jelentik a kihívásokat. Előszeretettel próbálom emberivé tenni a karaktereimet, nemcsak az éneklés fontos vagy a hang szépsége, ettől még nem lesz valaki „énekes". Egy orvos is fel tud valakit vágni, a csoda az, ha új szívet tud átültetni. A technikai követelmény a minimum. A varázslat az, ha ez a technika megtelik élettel. Emiatt nagyon szeretem a 17. század, például Monteverdi vagy Cavalli zenéjét, és persze imádok Händel-műveket énekelni. Természetesen a kortárs műveket is szeretem. Nagyon szerencsés vagyok, hogy élő zeneszerzőkkel is dolgozhatok, akik kifejezetten számomra írnak műveket. Most is dolgozunk egy operán, amit a jövő évadban Freiburgban fogunk előadni. El tudok énekelni egy Rossinit, de például a bel canto annyira nem hoz lázba.

- Túl vagyunk a Farnace budapesti bemutatóján. Hogyan értékeli az Operaházzal való közös munkát?

- Lenyűgöző, ami itt folyik. Európában nem nagyon tudjuk, milyen Budapest, de mikor megérkeztem, rögtön azt tapasztaltam, mennyire eleven és eklektikus a város. Nagy hagyománya van a klasszikus zenének, hihetetlen, mennyi zeneműbolt van, ahol kottát lehet venni, az emberek tanulnak különböző hangszereken játszani. Ez a produkció is elképesztően tehetséges énekeseket vonultat fel, akik mind magyarok, és rendkívül rugalmasak, széles repertoárral rendelkeznek. Láttam más előadásokat is, melyek olyan minőségűek voltak, hogy ajándékként éltem meg őket. Azért jöttem Budapestre, hogy szerepeljek a darabban, és olyan művészekkel dolgozzak együtt, mint Németh Pál és Anger Ferenc, de nem tudtam, mennyi jó dolog vár még rám. Külön barokk zenekart hoztak létre, akik korabeli hangszereken játszanak, amivel hihetetlen távlatok nyílhatnak az Operaház életében, hiszen így meg lehet mutatni, hogyan is kell a barokk muzsikának szólnia. Elképesztő, hogy a rendező mennyire felkészült, mindenre van válasza, logikusan érvel, nem pakolja tele az előadást felületes megoldásokkal. A jelmezek is jól ki vannak dolgozva, valamilyen módon kapcsolódnak az eredeti figurákhoz. Amikor először hallottam arról, hogy táncosok is lesznek a darabban, meglepődtem, de kiderült, hogy nagyon is helyénvaló a szerepeltetésük. Ez mind hozzájárul ahhoz, hogy ne csak kiálljak a színpadra elénekelni a szerepet, hanem egy összművészeti alkotás részese lehessek. Ugyan én alakítom a címszerepet, minden szereplőnek csodálatos áriák jutottak az operában. Bár én énekelhetem a „Gelido in ogni vena" c. áriát, ami önmagában is lenyűgöző darab, azért mégsem én cipelem az egész darab súlyát, egyenlően van elosztva, nem úgy, mint egy Händel-operában, ahol a főszereplőnek akár nyolc ária is jut. Itt nem csak rólam szól az előadás, nincsenek kis szerepek, és Feri (Anger Ferenc - A szerk.) mindenkire nagy figyelmet fordított.  Csodálatos élmény. Nagyon várom, hogy a következő évadban visszatérjek a darabba.

Lemaradt az előadásról? Június 20-án még pótolhatja a Magyar Állami Operaházban!