Etelka, Aletta

A legolaszabb magyar tenor nem végezte el a Zeneakadémiát

2015.07.09. 06:52

Programkereső

Hetvenöt éve, 1940. július 9-én született B. Nagy János Kossuth-díjas operaénekes, a "legolaszabb" magyar tenor, aki legemlékezetesebb alakításait Verdi és Puccini operáiban nyújtotta.

A Hajdú-Bihar megyei Pocsajon látta meg a napvilágot. Tanulmányait 1961 és 1965 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte, mások mellett Kerényi Miklós György növendékeként. Énekesi pályafutását 1963-ban a Honvéd Művészegyüttes férfikarában kezdte, ahol hamar kitűnt "olaszos" hangjával. Egy külföldi meghívás miatt 1967-ben átszerződött az Állami Népi Együtteshez szólistának, majd néhány év elteltével próbaéneklésre jelentkezett a Magyar Állami Operaházba. A meghallgatás után szerződést ajánlottak neki, jóllehet nem végezte el a Zeneakadémiát. Az ország első dalszínházában Don José szerepében mutatkozott be Bizet Carmen című operájában, 1971-ben az Operaház magánénekese lett. Tehetségére külföldön is felfigyeltek, különösen az után, hogy sikerrel szerepelt a világhírű olasz énekes, Tito Gobbi firenzei nyári akadémiájának mesterkurzusán.

B. Nagy János
B. Nagy János

B. Nagy János három és fél évtized alatt szenvedélyes, mély érzelmeket kifejező operahősök hosszú sorát játszotta el a magyarországi és európai operaházakban. Magyarországon oroszlánrészt vállalt az Operaház eredeti nyelvű előadási hagyományának megteremtésében. Amikor az 1960-as években Budapesten dolgozott Giuseppe Patané és Lamberto Gardelli olasz karmester, számos Verdi- és Puccini-opera tenor főszerepét bízták rá. 1979-ben Genovában vendégszerepelt Beethoven egyetlen operája, a Fidelio ősváltozatának előadásán Florestan szerepében. A nyolcvanas években rendszeresen színpadra lépett németországi és svájci dalszínházakban, szerződtette a düsseldorfi Rajnai Német Opera, évekig dolgozott Bernben, énekelt a kölni, a bécsi, a hamburgi és a zürichi opera színpadán. Oratóriuménekesként is nemzetközi hírnévre tett szert. Több magyar zeneszerző darabjainak ősbemutatóján szerepelt, egyebek közt Szokolay Sándor Sámson című operájában Jeftét énekelte.

A kiváló énekes hangját számos hangfelvétel őrzi, a Hungaroton két teljes Verdi-operát - Simon Boccanegra, Attila - vett fel vele, s önálló árialemeze is megjelent. Legemlékezetesebb alakításait Verdi és Puccini operáiban nyújtotta, de sokan emlékeznek rá Giordano (André Chénier) és Bellini (Norma) operájából is. Főbb Verdi-szerepei között volt Oronte (A lombardok), Macduff (Macbeth), Ernani, Don Carlos. Az Aidában Hírnökként és Radamesként is fellépett, az Otellóban Cassiót és a címszerepet is énekelte, 1986-ban a Rigoletto televíziós változatában a mantuai herceget formálta meg. Első Puccini-főszerepét, Des Grieux-t a Manon Lescaut című operában 1975-ben énekelte, ezt a Tosca Cavaradossija és a Turandot Kalafja követette.

Gond nélkül tudta megszólaltatni a legnehezebb áriákat, de a könnyedebb műfajba is kirándult, szívesen énekelt operettet is. Kovács János karmester egyszer azt mondta róla: ő a tenor "Stradivarija", két hangszalagja hibátlanul működött. Művészete elismeréseként 1980-ban Liszt Ferenc-díjat, 1985-ben Székely Mihály-emlékplakettet, valamint érdemes művész címet kapott. 2002-ben az Operaház örökös tagja, 2007-ben mesterművésze lett. Nemcsak a közönségnek, hanem az Operaház társulatának is kedvence volt, a magánénekesek által alapított Optimus-díjat elsőként neki ítélték oda 2006-ban. 2007-ben az operairodalom tenor szerepeinek kiváló megformálásáért, művészi pályafutása elismeréseként Kossuth-díjjal tüntették ki.

B. Nagy János 2007. december 22-én hunyt el Budapesten hosszan tartó betegséget követően.