Pandora, Gabriella

Szinetár Miklós filmes operaestet tart az Erkelben

2015.10.02. 13:57

Programkereső

Október 11-én különleges filmes estével készül az Erkel Színház, amely több generáció számára is érdekes lehet. A vetítés mellett operaéletünk meghatározó egyéniségei érkeznek a színpadra Szinetár Miklós irányításával.

Az est felvonultatja az elmúlt évtizedek ünnepelt férfisztárjait, Berczelly Istvánt, Berkes Jánost, Gárday Gábort, Gulyás Dénest, Kováts Kolost, Miller Lajost, Szüle Tamást és Rozsos Istvánt. Mellettük két hölgy, Kalocsay Zsuzsanna és Kolonits Klára lép majd színre. Az összeállítás Szinetár Miklósnak, az Opera többszörös főigazgatójának köszönhető, aki éppúgy otthon van a film világában, mint a próza, az operett és az opera világában. Egyéni látásmódját most személyes impulzusokon keresztül fogadhatja be a közönség. 

Szinetár az egyetlen hazai rendező, aki tizenkét operafilmet jegyez, köztük az első magyar alkotást, az 1963-ból való Éjszakai repülést. E kuriózum mellett most saját kommentárjai, bevezetője után vetít a Hoffmann meséi és a Szöktetés a szerájból című filmekből, amelyek mindegyikét az adott időszak legnagyobbjaival rögzítették.

Az est második részében megelevenedik a vászon, és a közönség személyesen köszöntheti nagy kedvenceit, akik a Csárdáskirálynőből és A víg özvegyből adnak elő részleteket. Az est rendezője Aczél András, vezényli: Köteles Géza, bevezetőt mond: Ókovács Szilveszter.