Valér

Balassa Sándor: "A hivatás rabja vagyok, csak a mű éltet"

2015.10.09. 08:33

Programkereső

Nyolcvanadik születésnapját ünnepelte idén Balassa Sándor, akinek Földindulás című operáját a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében mutatják be a Müpában október 16-án, pénteken. A Kossuth-díjjal és a nemzet művésze címmel kitüntetett komponista negyedik operáját Kodolányi János műve nyomán írta, a librettó a saját munkája.

- Másfél évtizedes adósságot törleszt a magyar operaélet a mű bemutatásával. Miért váratott magára a premier?

- Néhány éve feladtam a Magyar Nemzetben egy apróhirdetést, hogy „Új magyar nemzeti opera született, a Földindulás, amely 2000 óta várja a bemutatót”. A pusztába kiáltott szó nem keltett visszhangot, talán a „nemzeti” jelző miatt? Persze tudom, hogy a fizikában, a matematikában, no meg a pénz világában a közös nemzetközi gondolkozás a természetes, a kultúrában azonban minden nép csak saját gyökereiből táplálkozva találhatja meg hangját a közös kórusban. Nagy elődeink, Kodály és Bartók a magyar nép eredeti hangjára rátalálva emelte fel zenénket, munkásságuk gyümölcse egyetemessé vált.

Balassa Sándor
Balassa Sándor
Fotó: Zeneakadémia képgyűjteménye

Földindulás

Az Ormánságban játszódó történet egy gazdag parasztról, Böbék Samuról szól, aki mivel nem akarja, hogy vagyona osztódjon, csak egy unokát szeretne. Lánya, Juli azonban már egy fiúgyermek anyjaként újra áldott állapotba kerül; szülei abortuszra kényszerítik, férjét, Kántor Jánost pedig elűzik. Az abortusz miatt Julinak nem lehet több gyereke, de hamarosan újabb tragédia is bekövetkezik: egyetlen gyermekük alatt beszakad a jég, és meghal. A fiatalok azonban újra egymásra találnak (ezt a jelenetet, többletként, a komponista illesztette be az operába), Julinak pedig csodálatos módon mégis lehet még gyereke; az opera az élet misztériumának felmutatásával ér véget.

- Zeneszerzői munkásságában volt Önnél egy fordulat, amikor az atonalitás felől a klasszikus hangzásvilág felé fordult. Ez a zenemű is dallamosabb lesz?

- Talán igen. A ma még mindig divatos atonális zenét szerintem se a közönség, se a zenészek nem igazán szeretik. Játsszák, mert nemzetközileg támogatott, most ebben van pénz. A Requiem Kassák Lajosért című művem után úgy gondolták, hogy én is ezt az irányt képviselem, zenémben csak a sötétséget, a szorongást hallották meg, a jövő fényeit nem vették észre. Néhány kottámat kiadták külföldön, menedzseltek egy darabig, de az én zenei gondolkodásom irányt váltott. Annak ellenére, hogy műveket rendeltek tőlem, ez a kapcsolat lassan elhalt, a megváltozott zenei nyelvem nem illeszkedett a tervek közé. Ráébredtem a fontosságára, hogy az európai zeneművészet egy élő zenei folyamat.

A tiszta lappal való indulás nem volt kedvemre való, a már meglévő európai művészet folytatásában, az új tonalitásokra való rátalálásban láttam a lényeget. Természetesen ebben a folytatásban a magyar kulturális örökség is fontos szerepet kapott. De nem tagadtam meg a modernista stílust sem; nem gondolom azt, hogy csak egy bizonyos módon lehet komponálni. Én a szabad ihletet, a vallomásszerű zenét pártolom, és a kiszámított, matematikailag kódolt, absztrakt hangzáskomplexumokat nem akarom szaporítani. Mind egyforma, mintha ugyanaz a szerző írta volna. Nem engedem korlátozni magam sem a gondolataimban, sem az érzéseimben, szabad ember vagyok; legfeljebb nem játsszák el a műveimet. Ez be is következett, elvesztettem azt a jogot, hogy részt vegyek a kor hangjának kialakításában. De hellyel-közzel, bizonyos előadói támogatással néha megszólalt egy-egy kompozíció.

- Idén töltötte be 80. életévét. Ír még új műveket?

- Nem, október óta csak a Földindulás átdolgozásával foglalkoztam, egy hárfa- és egy zongoraművet komponáltam közben. Először meg kell hallgatnom a Földindulást, és utána mérlegelnem kell, hogy képes vagyok-e még azon a szinten komponálni, mint korábban. Bele kell nyugodni abba, hogy az ember megfárad. Feladatom még úgyis van elég, legszívesebben az összes eddigi művemet átírnám.

- Nem okozott nehézséget vállalni az Önre jellemző egyedi stílust?

- A szerzői jogvédő hivatal pontrendszere alapján mindig kaptam annyi pénzt, hogy egy szerény polgári életvitelt fent tudtam tartani. Egy ideig a Rádióban dolgoztam, tanítottam, aztán nyugdíjba mentem. A komponálást sosem használtam pénzkereseti célra, mert szabadon akartam alkotni. Ha egy hang nincs a helyén, aludni se tudok, az egész életem felborul. A hivatás rabja vagyok, csak a mű éltet. Az a fontos, hogy az igaz és szép legyen.