Szilárda

A francia romantikus operák és a Werther Budapesten

2015.10.25. 08:31

Programkereső

A 19. századi francia operák jó része sohasem tudott Magyarországon akkora népszerűséget kivívni magának, mint az olasz vagy a német dalművek. Míg jelentős részük lassan egy évszázada pihen a kottatárak polcain, addig a Faust és a Carmen sikere és játszottsága Verdi, Puccini és Erkel műveivel vetekszik. A Werther-premier előtt érdemes körbenézi, milyen daraboknak tapsoltak egykor a hazai operarajongók.

Valószínűleg Auber Fra Diavolója volt az első francia vígopera, ami Pesten még a Nemzeti Színház megnyitása előtt, 1835-ben megszólalt, Zerlina szerepében a legendás Dérynével. A mű az új színházba is átkerült, majd sorra követték Hérold, Boieldieu és Auber mára jórészt elfeledett remekei. A legtovább A portici néma tartotta magát, sikerének egyik titka az lehetett, hogy a címszerepet sokszor Márkus Emília, „a szőke csoda”, Nizsinszkij anyósa játszotta.

A francia nagyoperák sorát 1842-ben, nem sokkal a párizsi ősbemutató után A zsidónő nyitotta meg Halévy-től, majd egy évvel később indult Meyerbeer műveinek páratlan sikerszériája. A Berlinben született mester hat operáját játszották Pesten: az Ördög Róbertet, A prófétát, a Hugenottákat, az Észak csillagát, a Dinorah-tés Az afrikai nőt. Amíg származása miatt a politika végleg le nem parancsolta a komponista műveit a színpadról, azaz az 1930-as évekig, a Nemzeti Színház és az Operaház közönsége kerek ezer estén át gyönyörködhetett a látványos előadásokban. A Faust 1863 óta szinte folyamatosan műsoron van, míg Gounod másik műve, a Rómeó és Júlia is legalább százszor megszólalt már. Offenbach operettjei 1861 óta szórakoztatják a nézőket, viszont a Hoffmann meséit először a Népszínház játszotta, és csak a századfordulón vette műsorára az Operaház. Ki gondolná, hogy olyan mára elfeledett műveknek, mint David Lalla Roukh-ja, vagy Grisar Jó éjt Pantalon úrja, nyolcvanhárom, illetve negyven előadása volt?

Az 1870-es években három francia újdonság hódította meg a Nemzeti Színház közönségét: két Thomas-dalmű: a Hamlet (1870) és a Mignon (1873), valamint a Carmen (1876), amely a mai napig a legtöbbet játszott opera Budapesten. Két Keleten játszódó 19. századi műről érdemes még megemlékezni, amelyek már az Operaházban kerültek bemutatásra: a Lakmé 1887-ben, a Sámson és Delila pedig meglepően későn, 1904-ben.

A francia operák történetében mindenképpen önálló fejezet illeti meg Jules Massenet-t (1842–1912). A termékeny szerző mindegy negyven operát, tíz oratóriumot, négy balettet és számos dalt komponált szimfonikus művei mellett. Kortársai közül éppen Massenet volt az, aki a leginkább ráérzett a közönség igényeire, ezért művei, ha nem is mind időtállóak, de néhányuk azért biztosította a szerző hallhatatlanságát. Operái a legváltozatosabb librettókra készültek, francia társaihoz hasonlóan őt is vonzotta a mesés Kelet világa, de komponált verista egyfelvonásost és szentimentális polgári drámát is.

A Nemzeti Színházban először az Indiában játszódó ötfelvonásos Lahore királya került színre. Szerethette a közönség, mert négy év alatt harmincszor játszották, majd az Operaházban újabb ötször. A Keresztelő Szent János történetet feldolgozó Heródiás már nem volt ennyire sikeres, pedig egyik előadását 1885-ben a Pestre látogató Massenet vezényelte. Nikisch Artúré az érdem, hogy alig négy hónappal a londoni ősbemutató után, Brüsszelt, Párizst, New Yorkot és Milánót megelőzve 1894. október 4-én bemutatta A navarrai lányt. A spanyolországi, karlista háborús rémdráma épp jókor érkezett a Parasztbecsület és a Bajazzók lázában égő Pestre, ahol negyvennyolcszor volt műsoron. Kilenc évvel Puccini Manon Lescaut-ja után, 1905-ben, kiváló szereposztásban (a címszerepet Szamosi Elza és Szoyer Ilonka, Des Grieux-t Georg Anthes és Arányi Dezső énekelte) mutatták be a Manont. Az opera egészen 1944-ig műsoron maradt, nyolcvan előadást ért meg (Puccini operáját a világháború előtt csak feleennyiszer játszották). A szerző halála után, 1924-ben jutott el Pestre a Thaïs. Az alexandriai kurtizán megtérésének története nem igazán érdekelte az Operaház közönségét, a mű mindössze húsz előadást ért meg, hiába vendégeskedtek benne olyan világnagyságok, mint Maria Jeritza vagy Marcel Journet.

Kilencvenkét évvel a bemutatója után, 1984-ben jutott el hozzánk Massenet egyik legnépszerűbb operája, a Werther. Az Erkel színházi produkciót Kórodi András vezényelte, Mikó András rendezte, a kettős szereposztásban Kelen Péter és Bándi János alakította a címszerepet, Takács Klára és Takács Tamara Charlotte-ot. Nehéz megérteni, miért nem jutott el hozzánk korábban a mű, hiszen a színháznak szinte sohasem lett volna gondja kiosztani a mű főszerepeit. Érdemes eljátszani a gondolattal, hogy milyen kiváló Werther lehetett volna Arányi Dezső, Pataky Kálmán vagy Ilosfalvy Róbert...

Pedig az opera az 1892-es ősbemutató után sorra hódította meg a jelentős városokat, Bécs után Genf, Párizs, Brüsszel, Chicago, New York, Szentpétervár (ekkor készült Mattia Battistini számára a bariton változat), London és Milánó következett. A Werther az első széria után ugyan időnként felbukkant a színházak műsorán, de nem volt igazán népszerű darab. Az 1980-as években azonban olyan tenorcsillagok, mint Alfredo Kraus, Plácido Domingo vagy José Carreras tanulták meg és énekelték világszerte a címszerepet. Nekik köszönhető, hogy napjainkban a Werther az egyik legnépszerűbb francia opera. Tíz éve éppen e mű bécsi felújításán robbant be a köztudatba Elīna Garanča. A Werthert jelenleg is számos operaház tartja műsorán, olyan kiválóságokkal, mint Rolando Villazón, Jonas Kaufmann és Thomas Hampson.