Szilárda

A hippi esete a plázacicával

2016.03.10. 08:48

Programkereső

Az enyhe giccs határait alulról súroló Walkür vitán felül impozáns látvány M. Tóth Géza rendezésében, de a Ring-ciklus aktuális adaptációja túl sokat bíz erre a látványra.

A KEDD Kreatív Műhely felelős azért a látványért, mely A walkür összképét meghatározza. A színpadra ereszkedő, többszörös átlátszó függönyrétegre vetített videó egyszerűsége ellenére is olyan színpadképet teremt, amellyel a hagyományos díszlet alig veheti fel a versenyt. De ahogy a blockbusterek CGI-világa, ez is könnyen megunható, a harmadik felvonás projektált lángjait nézve pedig már csak az agy tudja, és nem a szív, hogy ennek bizonnyal szépnek kell lennie. (Látványterv: Zöldy Z Gergely)

A rendezés viszont annyi felől igyekszik kapcsolni az ősi germán mítoszt a modern világhoz, hogy a parabolák felfejtése állandóan problémássá válik. Az első felvonásban egy raszta hippi köszönt be egy milliomos üzletember feleségéhez, a reklámszatyrokat cipelő, csini plázacicához, akiben van még a nonkomform, szabad lányból, erről a hippihez hasonló, raszta haja tanúskodik. Siegmund és Sieglinde kibontakozó szerelmének ellenpólusát a konzumerizmusta világban élő és abból profitáló Hundig képviseli, aki öltönyös, aktatáskás, és főként felszínesen kidolgozott alak. A következő felvonás isteni szintje – erre a háttérben keringő smartphone-ikonok, bináris számkódok és komputeres parancsszavak engednek következtetni – a virtuális valóságban játszódik: a két szint ellentéte azonban nem igazán jelenik meg az opera során, az isteni szint, főként Wotan pedig annyira elveszíti tekintélyét, hogy Hundig – ahelyett, hogy meghalna – egyszerűen vállat von és lesétál a színpadról a második felvonás végén.

A walkürök is áldozatul estek a transzcendenst eltörlő rendezői koncepciónak, és ez korántsem hiba, sőt. Nem alaptalanul feltételezi a rendező, hogy a walkürök lovaglásának agyonjátszott rezeshangjai már csak ironikus kontextusban működnek. (Legutóbb Nemes Jeles Oscar-díját kísérte, kellemetlen helyzetet okozva.) A nemes célokért bátran küzdő amazonokból így csillámporos sci-fikből kilépő „powerpuff girls”-banda lesz, akiknek bőrszerelésbe öltözött fiatal fiúk jelentenek fétist (koreográfia: Venekei Marianna).

Talán nem ok nélkül érzem úgy, hogy az impozáns megjelenés és a modernizáló szcenírozás mellett elvesztek olyan motívumok az operából, melyek A walkürt tematikailag is Wagner legszebb operáinak egyikévé teszik. Ahogy Wotan istenségből gyenge idegzetű, esendő lénnyé válik, úgy devalválódik ezzel Brünhilde sorsa, a két ikertestvér vérfertőző szerelme a komformizmusból és materializmusból való szabadulást jelenti elsősorban, és nem közvetít olyan univerzális kérdéseket, melyek felérnének a wagneri muzsika pátoszához. (Jól illusztrálja felemás érzéseimet a Siegmundnál megjelenő gitár: a szimfonikus zenét a színpadon hanyag akkordpengetés szemlélteti, a szerelmi aktust pedig ez a gitár mint fallikus szimbólum.) A grandiózusság megvonása illeszkedik ugyanis a kortárs esztétikába, ám Wagner többet szegényedik általa, mint amennyit profitál.

Az előadás már kielégítőbbnek bizonyult zenei téren. A zenekar az első felvonásban még feltűnően sokszor bakizott, később azonban a rézfúvós szekció néhány botlását leszámítva egyre szebben teljesített. A zárlatban a tűzisten érkezését illusztráló, vibráló E-dúr muzsikát különösen szép fénnyel szólaltatták meg. (Karmester: Halász Péter) Az énekesek is emelték az est színvonalát. Kovácsházi István Siegmund szerepében a lírai és a diadalmas hős jól csengő, kellemes elegye, még ha a felső regiszterben – illetve a heroikus megszólalást igénylő részeknél – gyakran zavaróan nazális a hangja.

tomaszajpg

A Magyar Állami Operaház márciusban 6-án mutatta be Wagner A walkür című háromfelvonásos zenedrámáját. A Budapesti Wagner Napokon is gyakori vendég lengyel basszbaritonnal, Tomasz Koniecznyvel beszélgettünk, aki Wotan szerepében lépett színpadra.
"Higgye el nekem, hogy minden előadás fináléjában, amikor Wotan búcsúját éneklem a fizikai és a lelki teljesítőképességem is a határokat feszegeti. A művészi könnyek ennek a varázslatos pillanatnak a végen szinte valódivá válnak, és ez az érzés még mélyebb, ha olyan partnerem van mint Linda Watson, akivel már többször játszottam együtt."

Sümegi Eszter szintén nem okoz csalódást mint Sieglinde, az első felvonás szerelmi jelenetében emlékezetes párost alkottak Kovácsházival, később pedig a szerep drámai árnyalatait domborította ki nagyszerűen az énekesnő. Wotan a színpadi megjelenésének hiányosságait átütő basszusával pótolja, megformálója Tomasz Konieczny. Linda Watson (Brünhilde) erős hangja és színpadi jelenléte folytán uralta a mezőnyt, de ez a dominancia némiképp meg is fosztotta a szerep finomabb árnyalataitól. Hundig szerepében Andreas Hörl megszenvedte a rendezői koncepciót, színpadi gesztusai egyszerű túlzásokká egyszerűsödtek, hangilag azonban nem érdektelen teljesítményt nyújtott. Németh Judit már sokszor bizonyította, hogy mellékszerepekben is kiemelkedőt tud nyújtani, ezúttal Fricka szerepében tette ezt. A walkürök életerővel és dinamizmussal álltak helyt az utolsó felvonásban.

M. Tóth Géza Walkürjére érdemes rászánni azt az öt órát: pazar látványt, remek énekesi teljesítményeket ígér, és sohasem válik unalmassá. Egy dolgot azonban nélkülöz, ami nélkül egy modern rendezés nem válthatja fel a hagyományosat: azt a konzisztenciát, amely a wagneri zenedrámát kultikus erejű eszmei tényezővé emeli.