Hella

"A nagybácsim rendszeresen Pavarottit hallgatott a kocsijában"

2016.07.19. 08:27

Programkereső

Legszívesebben Cavaradossival azonosul, a New York-i Divathéten Anna Nyetrebko mellett ül, miközben a jótékonysági felkéréseket sem utasítja vissza. Ki ő? A július 22-i Három tenor a Szigeten koncert amerikai fellépője, James Valenti. Ismerkedjenek meg vele!

- Mi vonzott gyerekként az énekléshez, illetve az opera műfajához?

- Gyerekként nem érdekelt az opera. Tudtam, hogy van ilyen műfaj, de egyáltalán nem izgatott. Családom olasz gyökerekkel rendelkezik, tehát Mario Lanza és Luciano Pavarotti nevét ismertem, arra például jól emlékszem, hogy egy nagybácsim rendszeresen Pavarottit hallgatott a kocsijában. Középiskolásként, 13 és 17 éves korom között egy kórusban énekeltem, sőt musicalekben is felléptünk. 16 évesen hallottam a három tenort, és akkor már elég érett voltam ahhoz, hogy felfigyeljek rájuk, értékeljem őket. Ekkor kezdtem operákat is hallgatni, pontosabban egész másképp hallgatni. A középiskolában volt egy énektanárom, aki nagy hatással volt rám. Ő ismerte fel a képességeimet, bátorított, hogy képezzem magam, és rengeteget tanultam tőle erről a csodálatos műfajról.

James Valenti
James Valenti
Fotó: Dario Acosta

- Mikor dőlt el, hogy az operaénekesi pályára lépsz, és milyen álmokkal, célokkal vágtál neki ennek a meglehetősen törékeny, nehézségekkel teli útnak?

- 22 éves koromban döntöttem az operaénekesi pálya mellett. A főiskolán az opera mellett tanári szakot is végeztem, és azt éreztem, hogy a tanítás a könnyebb, egyszerűbb, küzdelemmentesebb út lenne a jóval rögösebb operaénekesivel szemben. De épp akkor kaptam főszerepet Bernstein Candide-jában, és megéreztem, milyen nagy szerepet énekelni. Imádtam, ha színpadra léptem. Több mesterkurzuson vettem részt, sok versenyt nyertem, 25 éves koromban pedig a Bohémélet Rodolfójaként debütáltam Olaszországban.

Túl fiatal voltam, hogy megértsem, hogyan működik az operavilág – ez a business.

Annyit akartam csak, hogy megosszam a nézőkkel a műfaj iránti szenvedélyemet, hogy megismerjék, ki vagyok, és beutazzam a világot. Nagyon szerencsés vagyok, hogy a hangom révén megismerhettem különböző kultúrákat, embereket, helyeket. Semmi mást nem szeretnék, mint ezt folytatni: szeretni és megszerettetni a zenét, és megismerni a világot. Úgy érzem, az álmaim beteljesültek, elégedett vagyok. És szeretnék még többet tanítani, segíteni a fiataloknak.

- Kiváló énekesekkel és rendezőkkel dolgoztál. Kik voltak a legnagyobb hatással rád?

- Valóban nagyon szerencsésnek mondhatom magam ebből a szempontból is, mert rengeteg nagyszerű énekessel léphettem fel. Közülük talán Angela Gheorghiu volt a legnagyobb hatással rám. Csodálatos előadó, igazán kiteszi szívét-lelkét a színpadon és a pódiumon, hatalmas energiái vannak. Ő tanított meg arra, hogyan lesz valaki sztár, és arra is, hogy a show-nak nem akkor van vége, amikor az előadásnak, hiszen egy előadónak a rajongóit is üdvözölnie kell, találkoznia kell velük, autogramot kell osztani, fotózkodni, azaz értékelni kell őket, komolyan venni. És úgy is kell öltözni, mint egy sztár. Anna Nyetrebko is nagyszerű kolléga volt, olyan, aki egy kacsintással jelezte, ha valami jót csináltam a színpadon. Fantasztikus életkedve és lendülete van neki is, és persze saját stílusa. Minden évben találkozom vele a New York-i Divathéten. Nagyon szeretek mellette ülni, mert mindig nagyokat nevetünk.

- Ebben az évadban énekeltél operákban és voltak koncertjeid, felléptél Guadalajarában, Wrocławban, New Yorkban, Phoenixben, Dallasban. Hogyan választasz a felkérések közül, mi alapján döntesz?

- Nem volt kifejezetten zsúfolt szezon, de szeretem, ha van időm az alapos felkészülésre a feladatok között. Nem szeretek mindig úton lenni, egyik fellépésből a másikba esni. Évekig így éltem, ma már más fontos számomra. Mindig tanulok, és ahogy az ember öregszik, úgy lesz egyre tapasztaltabb, és úgy változik a hangja is. Repertoáromat illetően az énektanárommal konzultálva hozok döntéseket.

James Valenti
James Valenti

- Ez a repertoár pedig meglehetősen széles, már ami a szerepek karaktereit illeti: Don Josétól Faustig, Werthertől Cavaradosiig terjed. Kikkel tudsz leginkább azonosulni?

- Cavaradossival, azt hiszem. Erős, érzékeny, szenvedélyes. És remekül ért a nők nyelvén. (Nevet.)

- Hogyan készülsz a fellépéseidre? Mennyire kötött a napirended?

- Nyolc órát alszom. Sok vizet iszom, jógázok, erősítem és nyújtom a vázizmaimat és az alsó hátizmaimat, és nyers gyömbért is eszek. Mindezt muszáj betartanom, hiszen az egészség alapvető érték, ebben a szakmában pedig különösen fontos. Amikor utazom, elég sok gyógyszert és egyéb vitaminokat is bepakolok a csomagomba.

- Említetted a tanítást. Mitől lesz valaki jó pedagógus, és mitől vagy te jó pedagógus?

- Nagy élvezettel segítem a fiatal énekeseket, adom át a tapasztalataimat és a tradíciókat. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nagyszerű tanáraim lehettek, és a tőlük tanultakat szeretném továbbadni.

Az énektanítás a képzeletről és az érzékelésről szól,

nem olyan, mint más hangszer, amelyeken elég egy billentyűt leütni vagy megpendíteni egy húrt. Ez egy belső hangszer, ami nem külső hatásra működik: mindenkinél egyéni módszer szerint kell dolgozni, megtalálni, mi az, ami az énekesekben feléleszti ezt az érzetet. A jó pedagógusnak az a feladata, hogy erre rávezesse a növendéket. Úgy látom, sok énekes kinesztetikusan tanul, tehát amikor látják és érzik, valaki más ezt hogyan csinálja, számukra is egyszerűbbé válik a gyakorlás.

- A jótékonyság, a segítségnyújtás életed része. Ezt honnan hozod?

- Nem a családból vagy az iskolából hozom ezt a hozzáállást. Ahogy egyre sikeresebb lettem, és egyre többet kerestem, elkezdett foglalkoztatni, hogyan tudnám visszaadni mindazt a jót, amit én kaptam. A jótékonysági munkát 12 évvel ezelőtt kezdtem el, idővel pedig sok olyan szervezetet ismertem meg, ahol csodálatos dolgokat visznek véghez az élet különböző területein. Szerettem volna egyre többet támogatni őket, bekapcsolódni tevékenyen is a munkájukba, különösen olyan szervezetekébe, amelyek gyerekkel foglalkoznak. Nagyon bírom őket, és azt hiszem, ők is bírnak engem. Szeretem az őszinteségüket, azt, ahogy igénylik, hogy velük foglalkozz, azt, ahogy visszahúznak a földre, és persze azt, ahogy felcsillan a tekintetük, ha énekelek nekik vagy játszom velük. Évekkel ezelőtt rossz időszakom volt, egy nagy traumán mentem keresztül, és akkor, mintegy

terápiás jelleggel kezdtem el gyerekekkel foglalkozni.

Mára alapítványokkal dolgozom együtt, a támogatáskeresésben segítem őket, mindent megteszek, hogy a figyelmet felkeltsem a munkájuk iránt, és bármerre járok a világban, az a célom, hogy a gyerekek arcára mosolyt csaljak.

- A budapesti Három tenor a Szigeten gálán Sébastien Guèze és Martin Mühle lesznek a partnereid. Mennyire fontos egy ilyen koncert esetében, hogy működjön közöttetek a kémia?

- Sébastiennel pár éve találkoztam, Martinnal még nem léptem fel. Mivel külön-külön éneklünk, ezért nem igazán számít, természetesen más lenne a helyzet egy szerelmi duett esetében. (Nevet.) De a kémia mégis fontos: New Yorkban minden évben fellépek tenorgálákon a barátaimmal, és elképesztően jó együtt énekelni például az O Sole Miót vagy más népszerű dalokat, és jópofa dolgokat csinálni együtt. Hiszen az igazán ritka, hogy tenorok megosztják egymással a színpadot.

- Jártál már Magyarországon?

- 1999-ben a középiskolai kórussal voltunk Budapesten néhány napot, de nem nagyon emlékszem semmire, úgyhogy nagyon várom már a koncertet. A magyar operaéletről sincs túl sok információm. Remélem, a közönség szeretni fogja a műsort, nyitott lesz ránk, és mind jól érezzük magunkat.

Felkeltettük érdeklődését? Váltsa meg jegyét egyszerűen, a PORT.hu felületén!