Árpád

Erkel, a sakkmester

2016.11.07. 08:00

Programkereső

Erkel Ferenc 1810. november 7-én született Gyulán, olyan muzsikus családban, ahol a zenei hivatás gyakorlásának nemzedékek óta gazdag hagyományai voltak. Amellett, hogy nevéhez fűződik a magyar nemzeti opera felvirágoztatása és a nemzeti himnusz megzenésítése Erkel kiváló sakkozó is volt, amire álljon most itt egy anekdota.

Erkel-anekdota

Erkel Ferenc nagy sakkozó vala az Úr előtt. Nemes szenvedelme a napnak és éjnek minden órájában sarkallta. Még a Nemzeti Színház színfalai között is tartott sakktáblát, hogy minden szabad percét a hatvannégykockás művészetnek szentelhesse. Néha egy-egy Lohengrint csípett meg egy kis játékra; olykor meg magát az ördögöt, Számielt. És megvert mindenkit, mert sakkozónak is volt akkora, mint zenésznek.

A Hunyadi László egy előadása előtt körülnézett a mester a színpadon: kit keverhetne egy kis parázs sakkozásba? Hiszen van elég idő: alig jár még az óra fél hétre. Nem volt ott senki más, csak egy kacagányos vitéz: Korcsek, a kórista.

Nappal csizmadiamester; este énekes: tenor prím. Biz egy kicsit kapálatlan hang, de az nem baj, mert a kis szürke tüskés bajuszú Korcsek bácsi igen hasznavehető ember: jeles mimikus és apró cigányszerepek kitűnő játszója. Haj, de tudta fújni azt a keserves nagyidai nótát!

Erkel megcsípi a kacagányánál fogva.

– Jöjjön, Korcsek, játsszunk egyet hirtelenében.

Korcsek szó nélkül megy. Erkel a színfalak mögött leül a sakktábla mellé; Korcsek letelepszik vele szemben.

– No ne vesztegessük az időt! Kezdem én! – mondja Erkel, és szép spanyol gambit reményében kilép a két paraszttal.

Korcsek lekönyököl az asztalra, és le nem veszi a szemét a tábláról. De nem húz. A percek múlnak. Korcsek összeráncolja a szemöldökét, fütyörész, majd titkos értelmű szavakat mormog. De csak nem húz.

– Szent isten! – gondolja magában Erkel, micsoda hatalmas nagy sakkozó lehet ez, hogy már az első húzáson is így gondolkozik! És örvendez a szíve mélyén. Mindazonáltal várja, hogy mozduljon már a félelmes ellenség.

Korcsek azonban csak tovább mereszti a szemét és lógázza a lábát. Végre az ügyelő csenget: mindjárt kezdeni kell az ouverture-t (nyitányt).

– No, de hát húzzon már, édes barátom! – szól Erkel türelmetlenül. – Én? – álmélkodik Korcsek.

– Maga hát! – De én, kérem alássan, nem tudok sakkozni!

In: Magyar anekdotakincs. Gyűjtötte és magyarázta: Tóth Béla, Budapest, Gondolat, 1957., 477–478. o.