Etelka, Aletta

Aki operahőssé tette Teller Edét – John Adams 70 éves

2017.02.15. 09:58

Programkereső

Alighogy Philip Glass betöltötte nyolcvanadik életévét, ma Amerika másik legnagyobb komponistája, a minimalizmust továbbgondoló John Adams ünnepli hetvenedik születésnapját.

A főleg zenekari műveiről és talán még inkább operáiról ismert zeneszerző a bachtrack.org januári felmérése szerint a 2016-os év harmadik legtöbbet játszott kortárs zeneszerzője volt világviszonylatban, ami azért is szép teljesítmény, mert második helyen John Williams végzett, amit betudhatunk a Star Wars-őrületnek és az újabb Oscar-díjnak, első helyen pedig Arvo Pärtet találjuk , aki tavaly volt nyolcvanéves (nem rejtjük véka alá, hogy negyedik helyen a tavaly ugyancsak kerek évfordulós, 90 esztendős Kurtág György követi Adamset).

John Adams
John Adams
Fotó: Margaretta Mitchell

Ha pedig továbbgörgetünk a listában, azt is látjuk, hogy a legjátszottabb kortárs kompozíciók között két Adams-mű is szerepel, a szinte emblematikusnak mondható 1986-os darab, a Short Ride in a Fast Machine, valamint a 2015-ben, Leila Josefowicz hegedűművész számára komponált 50 perces új versenymű, a Scherezade.2, amely arról a női archetípusról szó, aki szenved, akit elnyom a patriarchális társadalom, de mégis felveszi a harcot az igazságtalanság ellen. Így az is érthető, hogy a szerző kifejezetten csak női szólistával tudja elképzelni darabját. A Short Ride-ra pedig úgy tekint a komponista, ahogyan Rahmanyinov tekinthetett saját cisz-moll prelűdjére vagy Barber az Adagióra, hiszen ez lett máig legismertebb műve. Michael Tilson Thomas rendelte tőle, aki egy nyitó fanfárt szeretett volna, a címet magyarázva pedig azt mesélte el a szerző a későbbiekben, hogy az ihletet egy valódi élmény adta, miszerint akkori sógora elhívta őt, hogy kipróbálja a Lamborghinijét, amely élmény után Adams csak arra gondolt, hogy bár ne tette volna meg.

A posztminimalista jelzővel ellátott zeneszerző ekkorra már túlvolt olyan jelentős művein, mint a Shaker Loops (amit egy időben viszonylag gyakran lehetett hallani a Bartók Rádión Rezgő hurkok magyar fordításban...vagy inkább ferdítésben), a Harmonielehre vagy a The Chairman Dances. Eközben pedig megszületett az 1987-ben Houstonban bemutatott első opera, a Nixon in China, amely az egykori, antikommunista elveket valló amerikai elnök 1972-es pekingi látogatását dolgozza fel. Noha Adams – mint kiderült a bachtrack-nak adott egy hónappal ezelőtti interjújából – egyáltalán nem tartja magát politikus vagy politikai komponistának, második operája, az 1991-es The Death of Klinghoffer is kényes témát érint: egy 1985-ös merényletet mesél el, amely során palesztin terroristák támadták meg az Achille Lauro olasz óceánjárót, és ölték meg a fedélzetén tartózkodó nyugdíjas, mozgássérült utast, az amerikai zsidó származású Leon Klinghoffert.

Stílusáról szólva John Adams a már idézett friss bachtrack-interjúban a következőket mondja: „Tisztában vagyok azzal, hogy stílusom és nyelvem fejlődött az évek során. A minimalizmus egy nagyon tiszta és szigorú zenei nyelv, amely nagyon hasonlít a minimalista szobrászatra és festészetre. Azonban a kezdetektől fogva sokkal erősebb késztetést éreztem a drámai meglepetésre. Míg sok mindent szeretek a minimalizmusban, úgy éreztem, hogy érzelmileg egy kicsit túl egyszínű.

A saját zenémmel olyan nyelvet akartam teremteni, amely képes egy sokkal áramlóbb érzelmi életre...

És az évek során megpróbáltam egy sokkal változatosabb harmóniai nyelvet kifejleszteni.” És valóban, Adams zenéjére nem húzható rá nyugodt szívvel a minimalista szó, hiszen stílusa hajlamos a romanticizálásra például azáltal, hogy formai és érzelmi csúcspontokat alkalmaz és építkezésben is túlmutat a minimalista patternök egymás mellé helyezésén.

A 2003-as Pulitzer-díjat, valamint a 2005-ös Grammy-díjat egyik legmegrázóbb darabjáért kapta, a World Trade Center elleni terrortámadásról megemlékező On the Transmigration of Souls-ról. amely címében a lélek egyik állapotból a másikba való lépésére utal, az életből a halálba való átmenetet írja le. A kórusra és zenekarra komponált bő húsz perces mű során gyerek narrátortól halljuk folyamatosan a „missing” (hiányzik, elveszett) szót, és közben halljuk a terrortámadás során elhunytak neveinek a felsorolását, valamint idézeteket búcsúlevelekből, utolsó hívásokból.

Az újabb nagy sikert ezután ismét egy opera hozta meg: 2005-ben mutatták be a Doctor Atomic-ot, amelynek librettóját a híres rendező, Adams szinte állandó alkotótársa, Peter Sellars írta a Manhattan Project néven elhíresült atombomba-fejlesztésről, így az operában olyan szereplőkkel találkozhatunk, mint Robert Oppenheimer vagy Teller Ede (az előbbi bariton, az utóbbi drámai bariton szerep). Az opera szövegkönyve főképp visszaemlékezéseken, interjúkon, technikai kézikönyveken, nyilvánosságra hozott kormánydokumentumokon, valamint Bhagavad Gita, John Donne, Charles Baudelaire és Muriel Rukeyser versein alapszik, és az atombomba felrobbantása előti utolsó órákban játszódik. A következő videóban a mű talán egyik legmeghatóbb, legszebb áriáját hallhatják (Am I in Your Light?), amelyben Kitty, Oppenheimer felesége énekel, végig dolgozó férje mellett, megfogalmazva a tragikus kérdést, hogy vajon mit számít ő a munka mellett Oppenheimer életében. Keserédes látni és hallani azt, hogy mennyire nem képes ez az ária igazi szerelmi duetté transzformálódni.

John Adams nemrég fejezte be legújabb operáját, amelyet novemberben mutat be majd a San Francisco-i Operaház: a Girls of the Golden West (amit Puccini operája után a Nyugat lányaiként lenne ildomos fordítani) az 1850-es évekbe, a kaliforniai aranyláz idejébe repíti a hallgatót, amellyel kapcsolatban Adams megemlítette, hogy nagyon emlékezteti őt a mai viszonyokra a Szilícium-völgyben. A gazdagság iránti vágy ugyanúgy jelen van ma, ráadásul ugyanúgy tele előítéletekkel, rasszizmussal. Adams különösen érdekesnek találta a hasonlóságot, hiszen az operát éppen Donald Trump és Hillary Clinton kampányának idején komponálta, és ekkor vonta le az említett tanulságot. A bachtrack ezután feltett azon kérdésére, hogy írna-e operát Trumpról, azt válaszolta:

Amint mondtam, érdekelnek az archetípusok, és számomra Donald Trump a szociopata archetípusát jelenti, egy olyan személyt, aki teljes mértékig képtelen az empátiára, és sejteni vélem, hogy emellett még nárcisztikus is.

Feltételezem, hogy bizonyos pontig meg tudnám csinálni, de ő annyira mindenütt jelen való most, hogy emiatt nem lenne értelme egy komoly művészi alkotást létrehozni róla.”

De talán ezt ne is sajnáljuk, hiszen ezen kívül is idén a világ számos pontján találkozhatunk Adams-premierrel, San Franciscótól Amsterdamig, Londontól Párizsig, a komponista pedig töretlen munkakedvvel és energiával dolgozik újabb alkotásain, amelyekhez sok erőt és jó egészséget kívánunk neki születésnapja alkalmából!