Öt éve hunyt el Dietrich Fischer-Dieskau

Amikor Fischer-Dieskau először énekelte a Winterreisét (1943-ban, 17 évesen), az előadást a Vörös Hadsereg bombázása szakította félbe. "A kétszáz fős közönséggel együtt a pincébe menekültünk, és ott voltunk  két és fél órán át. Amikor a rajtaütésnek vége szakadt, visszamentünk, és folytattuk a koncertet."

Huszonévesen ismerkedett meg az 52 esztendős Gerald Moore-ral, akivel ma már etalonnak számító lemezeket készítettek.

Egyetlen sort énekelt, és már tudtam, hogy egy mesterrel találkoztam

– mondta Moore.  Fischer-Dieskau olyan zongoristákkal koncertezett együtt, mint Szvjatoszlav Richter, Vladimir Horowitz, Daniel Barenboim és Alfred Brendel.

Ma a 20. század egyik legfontosabb énekhangjának tekintjük az övét. Britten alázattal kérte, hogy énekeljen a Háborús requiemben, a legendás hírű lemezproducer, Walter Legge a barátja volt. Úgy tartották, hogy egyetlen vetélytársa van, saját maga. Több mint hat évtizedes pályafutása alatt állandóan új mércét állított saját maga elé. Mindent énekelt: Bachot, Mozartot, Verdit, fantasztikus Wozzeck volt, és utolérhetetlen tolmácsolója a német dalirodalomnak.

"Legnagyobb művészi teljesítménye talán az volt, hogy választ adott az örök kérdésre: prima la musica o prima le parole? A szöveg vagy a zene az elsődleges? – mondta róla Daniel Barenboim. – Megmutatta nekünk, hogy már a kérdés tévedés: interpretációi olyan egységet teremtettek a szöveg és a zene között, mint előtte senki másé. Magas mércét állított fel a kiejtéstechnikában, úgy hangsúlyozta a kulcsszavakat, hogy megváltozott a hang, mely a szót festette. Nem csupán megtisztította a szó jelentését, hanem létrehozott egy egységet a harmóniák és a zenei színek között (...). Új dimenziót hozott létre a szöveg értelmezésében és értelmezhetőségében."

Öt éve hunyt el.