Lázár, Olimpia

OPERA MAGAZIN

Zenészek a mozdulatok bűvöletében

2017.06.01. 09:06

Programkereső

Az Opera korrepetitorait bemutató sorozatunk előző két részében olyan zongoristákról olvashattak, akik a magánénekesek felkészülését segítik. A mostani részben megismerhetik azokat a szakembereket, akik nélkül nem ugrana akkorát Rómeó, és nem forogna olyan bájosan Odette sem. A balettkorrepetitorokkal beszélgettünk.

Az intézmény repertoárján szereplő előadások létrehozásán a figyelem középpontjában álló művészek mellett nagy számban tevékenykednek olyan hozzáértők is, akikkel a nézők közvetlenül nem találkozhatnak, mégis ott érezhetik őket a látványos díszletek, a bámulatos frizurák vagy épp egy jól felépített mozdulatsor mögött. Az egyik ilyen hivatás a balettkorrepetitoroké, akik a Magyar Nemzeti Balett világszínvonalú produkcióinak létrejöttét támogatják.

A hét főből álló csapatot Lázár György fogja össze, aki 1988-ban szerződött a Magyar Állami Operaházhoz. A napi feladatok sora a balettművészek délelőtti bemelegítő tréningjével veszi kezdetét, amikor is a balettmester különböző lépéskombinációkat, gyakorlatokat végeztet a táncosokkal. A zongorakísérő dolga ilyenkor a zenei aláfestés biztosítása. „A kottaolvasással soha nem volt gondom, de az improvizációs részt bizony ki kellett tapasztalnom – emlékszik vissza a főkorrepetitor a kezdetekre. – Nem játszhatunk akármit, a hangoknak összhangban kell lenniük a mozdulatokkal, és az sem árt, ha szép is.”

Lakatos Basak Dilara, Vaszilenko Zsanna, Orlova Szvetlana, Nyári Gyula, Lázár György, Ronavári Nagyezsda, Hajnal Éva
Lakatos Basak Dilara, Vaszilenko Zsanna, Orlova Szvetlana, Nyári Gyula, Lázár György, Ronavári Nagyezsda, Hajnal Éva
Fotó: Emmer László / Opera Magazin - Operaház

A jól eltalált improvizáció sokat tud lendíteni a balettművészek teljesítményén, véli Nyári Gyula, aki 2014 tavaszán került az Operához. „Amit a balettmester elmond, azt nekünk abban a pillanatban le kell tudnunk fordítani a zene nyelvére – emeli ki az improvizatív munkában rejlő egyik fő kihívást, amiben nagy segítségére volt, hogy zeneszolgáltatóként közel húszéves tapasztalatot szerzett a szállodaiparban. – A munkánk annyira összetett, hogy

nem elegendő profi zongoristának lenni,

sokrétű ismeretekre is szükség van – teszi hozzá. Eleinte azért neki is meggyűlt a baja a számára addig idegen területtel: – Játszottam csellistákkal, jazzmuzsikusokkal, kísértem énekeseket, de táncosokat korábban sosem. Az első balettpróbámon olyan sok mindenre kellett figyelnem, hogy úgy éreztem, ez nekem sosem fog menni. De nem adtam fel, és végül sikerült szert tennem a kellő magabiztosságra.”

Lakatos Basak Dilara a Zeneakadémián végzett zeneszerzés szakon. A török származású muzsikus 2016 októbere óta tagja a csapatnak. Dilara úgy véli, ők az Operaház „hősei”, hiszen nagyon fontos munkát végeznek, ám közben szinte láthatatlanok. „A közönség, aki eljön megnézni egy balettelőadást, sokszor nem is tudja, hogy a háttérben ilyen tevékenységek is folynak. Csak az ismeri a feladatainkat és azok nehézségeit, aki ezen a területen dolgozik – mutat rá. Az egyik ilyen probléma, hogy a balettkorrepetitori szakmát nem tanítják az egyetemeken, mindenki a gyakorlatban, évek során végzett kemény munkával tett szert a kellő tudásra és a megfelelő repertoárra. – A mai napig tanulok új dolgokat, az a cél vezérel, hogy minél több tapasztalatot gyűjthessek” – teszi hozzá Dilara.

„Nem elegendő kiváló zongoratudás birtokában lenni, tisztában kell lenni a tánclépésekkel, a koreográfiával is – jegyzi meg Hajnal Éva, aki 1997 óta dolgozik az Operaház balettegyüttesével. – Ez egy alárendelt szerep, hiszen nekünk ki kell szolgálnunk a táncosokat. Jól kell ismernünk minden szólistát, tudnunk kell, ki hogyan mozog, mert csak így segíthetjük őket” – foglalja össze. Nyári Gyula viccesen úgy fogalmaz, hogy nekik hat szemük kell, hogy legyen: „követni kell a kottát, a táncost és a balettmestert is. Ajánlatos figyelni mindenkire, különben sosem lesz eredményes a közös munka.”

A balettművészekkel való személyes kapcsolat fontosságát hangsúlyozza Lázár György is. „Tudnunk kell, melyik táncos mennyire hajlékony vagy gyors, és ahhoz kell alakítanunk a kíséretet úgy, hogy a mű zeneisége ne sérüljön. Fontos az érezhető jelenlét, hogy ott vagyunk velük. A zongorajáték sosem csak háttérzene – vallja. – A jó szakembertől a már említett improvizációs készségen kívül elvárjuk a jó kottaolvasást, és az sem árt, ha van némi affinitása a tánchoz, ha érzi a mozdulatot. – A vezető különösen lényegesnek tartja a tánc szeretetét. –

A mai napig a legkedvesebb műfajom.

Emiatt sem tudok a munkámra pusztán mint állásra gondolni. Ha valaki ezzel nem így van, általában hamar elköszön tőlünk.” Hajnal Éva is az évek során került közelebb a műfajhoz. „Kezdetben nem igazán ismertem sem a tánc világát, sem a klasszikus baletteket. Később megtapasztaltam, mekkora teljesítmény az, ahogy a táncosok az érzelmeket a testük által fejezik ki. A táncművészet sok pluszt tud hozzátenni egy zenés előadáshoz” – világít rá.

A kalóz
A kalóz
Fotó: Gergely Bea / port.hu

Vaszilenko Zsanna Oroszországban tanult, és ott is kezdte a pályafutását. 1992-ben költözött Magyarországra, miután felvették az intézményhez. Véleménye szerint a zongorakísérőnek két kifejezési formát is ismernie kell. „A balettművészet zenéből és táncból tevődik össze, és ez a kettő a színpadon találkozik. Csak úgy lehet jó teljesítményt nyújtani, ha a folyamat részének érzed magad.”

1991 óta segíti a Magyar Nemzeti Balett művészeinek munkáját Ronavári Nagyezsda, aki Ukrajnában végezte zenei tanulmányait. A balettkorrepetitori munkát ő is nehéz hivatásnak tartja. „Sok évbe telt, amíg sikerült szert tennem a kellő tapasztalatra, sok gyakorlásra és kitartásra volt szükség, és a kollégáimra is mindig támaszkodhattam – meséli. – Mivel nem vagyok magyar, ezért kezdetben nekem a zene és a tánc nyelve volt az, amin keresztül érvényesülni tudtam a munkámban.”

A magyar nemzeti balettművészet megalapítója, Harangozó Gyula szerződtette a balettkarhoz Szvetlana Orlovát, akit az anekdota szerint a mester meg sem hallgatott, hanem azt mondta:

Nekem elég annyi, hogy Szentpétervárról érkezett.

Szvetlana szerint sem elegendő a hangszer tökéletes birtoklása, sok minden másra is szükség van. „A zenekari partitúrákat lejátszó zenésznek hangzásban közelednie kell a különböző zenekari hangszerekhez is. Itt még a pedálozás is más – jegyzi meg. – Úgy is mondhatnám, hogy ez egy külön » tudomány«. Az efféle tudás ritka adottság, és nem sok köze van az általános zongorista képzettséghez.”

Lázár György abba is bepillantást enged, hogyan osztják fel egymás között a repertoáron szereplő darabokat. „A döntésnél minden alkalommal figyelembe vesszük, ki milyen típus. Van, aki a klasszikus balettekhez ért jobban, és van, aki könnyebben veszi azokat az akadályokat, amiket egy nehezebb, modern balett tartogat” – fejti ki. Lakatos Basak Dilaraminden előadást nagy izgalommal néz a színpadon, amiben előtte dolgozott. „Mintha csak a gyerekem lenne – teszi hozzá. – Dolgoztam a Don Quijotéban és A kalózban, a közeljövőben pedig Bartók-darabokban fogok játszani. Szeretem a kortárs műveket is, Ligetit, Eötvöst, ezért nagy szerencsének tartom, hogy az Opera gyakran tűzi műsorára e számomra kedves zeneszerzők kompozícióit.”

Hajnal Évához a Seregi-balettek állnak közel, különösen a Rómeó és Júlia, de kedvencei közé tartozik A rosszul őrzött lány és a Térzene is. Örömmel fogadja a külföldi balettmesterekkel való közös munkát is. „Mindig érdekes, amikor más országból érkezik egy koreográfus, mert ilyenkor a gyakorlatok jellege is némileg változik. Ezek az alkotók a profizmusukkal és maximalizmusukkal nagy hatást tudnak rám gyakorolni.” Nyári Gyula is sokat tanult azoktól a balettmesterektől, akikkel együtt tevékenykedhetett. „Dózsa Imrével szerencsére rengeteg időt tölthettem, általa értettem meg igazán a balett lényegét. Mostanában Kövessy Angéla balettmesterrel dolgozom sokat, akivel, úgy gondolom, ugyancsak jó viszonyt tudtam kialakítani, a többi kollégámhoz hasonlóan sok jó tanáccsal szokott ellátni” – teszi hozzá.

Don Quijote
Don Quijote
Fotó: Mezey Béla / BTF / port.hu

Lázár György is szívesen emlékszik vissza a Seregi Lászlóval közösen jegyzett balettekre, mint a Spartacus vagy Bartók Mandarinja.

Seregi nagyon értékelte, ha valaki jól muzsikált,

sok biztatást kaptam tőle. Egyik alkalommal átverekedte magát az egész zenekaron, hogy odajöjjön hozzám megköszönni a munkámat. Felemelő pillanat volt – meséli György, majd egy másik különleges élménnyel folytatja: – Delbó Balázs táncművésszel volt egy közös produkciónk, amiben én a színpadon zongoráztam, ő pedig táncolt, majd egy adott pillanatban ez megcserélődött, és én táncoltam, ő pedig zongorázott. Ez mindenképpen a pályám csúcsa volt” – teszi hozzá nevetve.

Vaszilenko Zsannához azok a darabok állnak a legközelebb, amelyekkel a pályája elején ismerkedett meg. „Amikor ide szerződtem, már harminchárom műből állt a repertoáromon – meséli. – Szeretem a klasszikus baletteket, de az újakat is szívesen fogadom, Sir Kenneth MacMillan Mayerling című opusza például komoly kihívás volt egy nehéz szóló miatt, de sokat gyakoroltam, és sikerült jól megoldanom a feladatot.”

Az Opera sokféle készséget igénylő balettkorrepetitori pozícióját elhivatott és felkészült szakemberek töltik be, de az utánpótlásra, ahogy minden foglalkozás esetében, itt is nagy szükség van. Lázár György szerint nem könnyű megtalálni az újoncokat, ugyanis nincs nagy tolongás. „Ahhoz, hogy valaki elsajátítsa az alapokat, három-négy év is szükséges, és erre kevesen vállalkoznak.” Hajnal Éva ezt azzal egészíti ki, hogy nem elég a komoly szakmai tudás, érzék is kell hozzá. Affinitás a tánchoz és a dallamokon keresztül megvalósuló szolgálathoz.

A cikk eredeti változata az Opera Magazin 2017. május-júniusi számában jelent meg.