Szilárda

Závada Péter: „Izgatnak a határátlépések”

2017.06.17. 10:50

Programkereső

Závada Pétert elsősorban költőként ismeri a nagyközönség, de rendszeresen ír színpadi adaptációkat és dalszövegeket színházi előadásokhoz is. A fiatal szerzővel többek között rejtvényfejtésről, saját hangról, anti-sznobériáról és bungee jumpingról beszélgettünk.
Závada Péter első alkalommal dolgozott a Budapesti Operettszínházban, ahol egy hónapon belül két bemutatója is volt. A Lázár Ervin kultmeséjéből született, Szirtes Edina Mókus zenéivel íródott Szegény Dzsoni és Árnika musical és a legendás Kálmán Imre-operett, a Csárdáskirálynő amerikai változatából született Riviera girl dalszövegeit készítette el. Előbbi rendezője a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős bábrendező szakos hallgatója, Szenteczki Zita, utóbbit a zenés színházi szakma doyenje, Kerényi Miklós Gábor állította színpadra.

- Nemrég részt vettem egy beszélgetésen, ahol arra a kérdésre keresték a választ, hogy tekinthetünk-e a dalszövegekre kortárs versként. Te mit gondolsz erről?

- Régóta foglalkozom vers- és dalszövegírással, nem mosnám össze a kettőt. Nem kérdés számomra, hogy a dalszöveg hangzó irodalom, de azt nem gondolom, hogy alanyi jogon vers lenne. Szerintem amit ma vers alatt értünk, az olyan szöveg, ami önmagában megáll a papíron. A médiumok alapján különböztetem meg a verset a dalszövegtől. A vers az, amit papíron fogadunk be, néma olvasás közben, a dalszöveg az, amit előadás alatt, zenével. Amit pedig előadás közben, de zene nélkül, az a slam poetry. Nálam ezek így válnak szét.

Závada Péter
Závada Péter
Fotó: Thealter.hu

- Az utóbbi években a költészet felfutását érzékelhetjük. Mi van ebben a felgyorsult világban, ami pedig látszólag ellentmond a műfajnak, ami miatt ismét fókuszba került a líra?

- Egyrészt a slamnek és a rapnek köszönhetően újra előtérbe került a vers performativitása, vagyis az előadói költészet. Annak idején talán a rock and roll volt olyan nagy hatással a világra, mint az elmúlt húsz évben a rap és a hip-hop. Így aztán újra teatralizálódik, performatívvá válik a verses szövegmondás. Másrészt azt tapasztalom, hogy az internetes befogadási stratégiáknak köszönhetően egyszerre több ingerre figyelünk, miközben be is szűkül a koncentrációs mezőnk. Hosszabb szövegeket nehezebben olvasunk online. Ez a próza- és tanulmányolvasásnak nem kedvez, de a versnek tökéletesen megfelel, hiszen az általában belefér egy okos telefon képernyőjébe.

- De a vers sűrű, arra mégis csak rá kell fókuszálni, míg egy egyszerűbb szöveget szinte odafigyelés nélkül lehet olvasni.

- Ez igaz, de az emberek a buszon gyakran rejtvényt fejtenek! Szerintem erre a rejtvényfejtésre irányuló, rövid ideig tartó, mégis intenzív képi gondolkodásra igenis van igényünk. A vers is ilyen.

Nem kell sok időt tölteni vele, mégis agyalni kell rajta.

Persze ez csak amolyan hétköznapi versfogyasztás, nem elmélyült, értő olvasás. De nagyon jó, hogy ez is van.

- Gyakran dolgozol színházban. Miben határozható meg leginkább a különbség a saját vers és a felkérésre írt szöveg – legyen az, mondjuk egy Shakespeare átdolgozás vagy egy előadás dalszövegeinek – megírása között?

- Leginkább abban, ahogyan az ember ír, vagyis stilárisan. Például az Ahogy tetsziknél, amit Kovács D. Danival csináltunk a Katonában, egy olyan beszédmódot választottam, amit kamaszkoromban használtam a rap szövegeimben. Míg az Ascher Tamás rendezte a Nők iskolájában egy alulstilizált prózanyelvet kellett megteremteni. Alkalmazkodom a rendezői elképzeléshez.

Viszonylag könnyen tudok a regiszterek és a stílusok között váltani.

A saját versírás viszont elkülönül az alkalmazott szövegektől. Fontosnak tartom, hogy legyen az embernek egy saját hangja, ugyanakkor szeretek más hangokon is megszólalni. Izgatnak a határátlépések.

Závada Péter
Závada Péter

- Az Operettszínház hogy talált meg? Elsőre elég távolinak tűnik a kettőtök kapcsolata.

- Szenteczki Zita keresett meg, hogy a Szegény Dzsoni és Árnikát fogja rendezni és szeretné, ha én írnék hozzá dalszövegeket. Ez a mese fontos gyerekkori élményem, ezért elsőre igent mondtam. Amikor közel kerültem az Operettszínházhoz, nagyon izgalmasnak találtam, egy olyan végtelenül profi helynek, ahová jó bemenni. Láttam, hogy zajlik a munka, milyen alázattal és odaadással, és ez végtelenül szimpatikus volt.

A színészek már az olvasópróbán elénekelték a dalokat a friss dalszöveggel.

Egy klasszikus Csárdáskirálynőt is élmény megnézni, mert elképesztően profin szólal meg. Sokan sznobul állnak a műfajhoz, mert az operett egy vállaltan populárisabb esztétikát képvisel. Holott én azt tapasztalom, hogy épp ezért ügyelnek annyira a magas szakmai minőségre.

- A Szegény Dzsoni és Árnika színpadi változatát Kautzky-Dallos Máté, IV. éves dramaturg hallgató készítette. A dalok helyét hogyan találtátok meg?

- Az Operettszínház kitüntetett figyelemmel kísérte a munkánkat, rengeteg segítséget kaptunk, és menet közben is sokat tanultunk a műfajról. Milyen a klasszikus operett felépítése, mi az, hogy repríz és potpourri, vagy hogy a drámai konfliktus mely pontjain érdemes dalokat berakni. Bejárt a próbákra Kero, de sokat foglalkozott velünk Lőrinczy Attila vezető dramaturg és a főigazgató, Lőrinczy György is. A színészek is imádták a közös munkát. Az egész színház nagyon nyitottan állt hozzánk.

- Milyen volt a munkafolyamat? Mókus írta a dalokat, te rá a szöveget vagy fordítva?

- Azt kértem Mókustól, hogy a főbb daloknál, mint a Vándor duett vagy Dzsoni belépője, először a dallam szülessen meg, és akkor én arra a hangulatra és prozódiára írok szöveget. A Lázár Ervin-szöveg harmadik harmadában viszont epizódok követik egymást. Ezeket Mókus stílusától eltérőre szerettük volna komponálni. Az egyiket kicsit rapesebbre, a másikat fociindulósabbra, a harmadikat munkadalosabbra. Ezeknek előre megírtam a szövegét, és arra szerezte Mókus a dallamot. Szóval oda-vissza dolgoztunk.

- Vannak kedvenc dalszövegeid?

- Mókus zenéi egészen nagyszabásúak, talán Lázár Ervin meséjéhez képest szokatlanul is. Rögtön belemásznak az ember fülébe. Három-négy dalt kifejezetten szeretek, ilyen például Dzsoni belépője, a Vándor duett vagy a Várakozás dal. Ezek a kedvenceim.

- Ha a Riviera girlről beszélünk, egy olyan klasszikus szöveghez, amit mindenki ismer, mint a Te rongyos élet, a Hajmási Péter vagy a Lányok a lányok, hogy nyúltál hozzá? Nem feszélyezett, nem nyomasztott?

- Ez olyan, mint a bungee jumping.

Nem szabad túl sokat gondolkodni, csinálni kell.

Ha az ember nem tudja az elvárásokat száz százalékig figyelmen kívül hagyni, nem is érdemes belekezdeni, mert megbénítják. Ez nyilván Shakespeare esetében is így van. Utánaolvasok, tájékozódom, aztán viszont belevágok: nézzük meg, mit lehet belőle kihozni. Lényeges az is, hogy a Riviera Girl szövegei nem azonosak a Csárdáskirálynő librettójával. Az 1917-es Broadway-változat dalait P.G.Wodehouse jegyzi, és én még ezekhez képest is új dalszövegeket készítettem, tehát nem angolból fordítottam, hanem újraírtam őket. A próza sem egy az egyben a Broadway-szöveg, hanem Lőrinczy Attila átirata. Néhány dalnál éreztem csak, hogy ezt most minek is írom át? Tök jó, ahogy van. De ez egy másik darab, másik történet.

- Kero sok változtatást kért a próbák folyamán?

- Alapvetően elégedett volt. Azt kérte, hogy a szöveg legyen modern, de közben mégis idézze a kor orfeumi miliőjét. A finálékat iszonyú nehéz volt megírni, mert azok narratívak, és nem az eredeti operetthez, hanem a mi történetünkhöz kellett illeszkedniük. Ott sokat segített Kero a prozódiában. Leültünk, végigénekeltük őket zongorakísérettel. Mint az amerikai filmekben.

- Az ilyen típusú munkákban mi okoz neked örömet?

- Számomra fontos a zene és a szöveg kapcsolata.

Örömet okoz, hogy zenét hallgathatok és hozzáilleszthetem a szövegeimet.

Izgalmasnak találom az operett játékhagyományát is. Dalszövegíróként kezdtem a pályámat, benne van a zsigereimben. Ez egy másik szintje az alkotásnak, mint a versírás, más készségek kellenek hozzá.