Auguszta

Fonó, hősök, pókháló

Bartók Plusz Fesztiválnapló 6. nap

2017.06.22. 15:13

Programkereső

Ismeretterjesztés, operapremier, kortárs tánc – a szokásos változatosságot kínálta a Bartók Plusz Operafesztivál hatodik napja. A felhők elvonultával késő délutánra a Nap is kisütött: ha nem is hömpölygött a tömeg a fesztiválzónában, azért bőven akadtak vendégek.

A már hagyományos Ezrek operája sorozat keretében beavató előadásokon ismerkedhet meg a közönség egy-egy népszerű darabbal. Idén Kodály Zoltán Székely fonó című daljátéka – színpadi népdalfüzére – lett a fesztivál központi népoperája, amely ma este kerül a Miskolci Nemzeti Színház színpadára az Opera vendégjátékában. A Székely fonóról tartott délutáni ismeretterjesztő előadáson Hábetler András énekes a tőle megszokott közvetlenséggel szólt a hallgatókhoz, a zenészek pedig hatásos és jellemző részleteket mutattak az óriási népdal-kaleidoszkópból. Az énekes szólisták közül Wiedemann Bernadett és Gál Erika ebben a kedvcsináló műsorban is megkapó teljesítményt nyújtott, a Miskolci Nemzeti Színház Zenekara – Köteles Géza vezényletével – pedig a vakító napfényben is tisztességesen ellátta feladatát.

A nap főrendezvényeként Mátyássy Szabolcs Scaevola című operájának ősbemutatóját láthattuk a Nagyszínházban, amely a Zeneakadémia és a miskolci operafesztivál együttműködésével került színre. Az előadásról Csabai Máté közölt részletesebb kritikát, úgyhogy csak benyomásaimat osztom meg önökkel.

Mátyássy Szabolcs nemhiába nyerte meg a Bartók Plusz Fesztivál által meghirdetett 2016-os operaíró versenyt, hiszen műve kifogástalanul illeszkedik a fesztivál azon célkitűzésébe, hogy egy kortárs népopera-repertoárt kellene megteremteni. A Scaevola zenéjét talán leginkább a neoromantika címkéjével illethetjük: egy hagyománykövető műről van szó, zárt számokkal, alapvetően diatonikus, sokszor dallamos és magával ragadó zenei nyelvvel. Janik László szövegkönyvét azonban helyenként elég ódivatúnak éreztem.

A műismertető szerint az ókori római történet egy jelenkori háborús helyzetben játszódik le újra – szerintem inkább egy sosemvolt történeti, keresztény világban, ahogy a romantikus operák egy jelentős része. Az előadás leginkább ifjú szólistáknak nyújtott szereplési lehetőséget: közülük a tavalyi Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen II. díjat nyert Horti Lilla (Mirella), valamint a testvérpárt alakító Tötös Roland (Plamen) és Erdős Attila (Baldo) nyújtott emlékezetes alakítást. Rost Andrea inkább csak nevével, mint tényleges színpadi szerepével járult hozzá az előadáshoz: csupán egy dramaturgiailag nem feltétlenül indokolt zárt számot énekelt. Az Á la cARTe kamarakórus és a látványos koreográfia (Barta Dóra) is hozzájárult az előadás érzelmeket megmozgató erejéhez.

Az este még egy sokkal avantgárdabb előadást is megnéztem, a Közép-Európa Táncszínház Kolophón hercegnője című produkcióját, amely a szövő- és hímzőtehetségéről elhíresült, majd Pallasz Athéné haragja miatt pókká változtatott Arakhné történetét állította színpadra (koreográfus: Halász Gábor). Az idei Bartók Plusz Operafesztiválon elég kevés Bartók-művet hallhatunk, ez a koreográfia viszont a szerző 4. vonósnégyesére készült – a dramaturgiai kívánalmaknak megfelelően a szimmetrikus tételrend átszerkesztésével. A mozgásrendszer – Bartók zenéjéhez hasonlóan – az újítás és a hagyományos megformáltság között egyensúlyozott, különösen a térhasználatot éreztem „klasszikusnak”.

A korábbi napok beszámolóit ide kattintva találja!