Etelka, Aletta

Veréb Tamás lerántja a színészi maszkot

2017.11.16. 15:06

Programkereső

A Budapesti Operettszínház művésze első önálló estjére készül november 16-án, amelyen a nézőknek lehetőségük lesz a szerepek mögé is belesni és közelebbről is megismerni az ifjú színészt.

Veréb Tamás 2016-ban szerzett diplomát a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében klasszikus ének szakon. Az Operettszínház színpadán népszerű musicalek jelentős szerepeit énekli estéről estére. A fiatal színész régi vágya volt egy olyan est, amelyen mindkét oldalát megmutathatja a közönségnek, és ami összefoglalja életének eddigi állomásait.

Kedvenc musicaljeiből, saját dalaiból és népszerű slágerek feldolgozásából összeállított műsora Dualitás címmel látható a Kálmán Imre Teátrumban.
Veréb Tamás
Veréb Tamás
Fotó: Éder Vera / Budapesti Operettszínház

„Számomra a tanulás egy újabb lépcsőfokát, valamint egy korszak lezárását és egy új kezdetét jelenti ez az est, de fontosnak tartom azért is, mert itt lehetőség nyílik arra, hogy azok a nézők – akik elsősorban a színházból ismernek – kicsit bepillanthassanak a könnyűzenész énembe” – mondja a művész, aki saját maga állította össze estjének anyagát, segítségül hívva Klajkó Szandra koreográfust.

A műsorban, ha nem is dalonként, de blokkonként váltakozik musical és könnyűzene, finoman összemosva a műfaji határokat. „Ezért is neveztük el estnek, nem koncertnek és nem előadásnak. Az egészet egy pop és musical show-ként álmodtuk meg élőzenekarral, táncosokkal.”

A musical részletek mellett Veréb Tamás saját számait énekli és olyan dalokat, amik egy részét a nézők már a tévében láthattak és hallhattak tőle, de ezúttal új köntösben, újragondolt verzióban hangzanak el, és persze ott lesznek a nagy kedvencek, ahol igazi örömzenélés részese lehet majd a közönség. „Ez a legfontosabb üzenete az egész produkciónak:

bármit játszunk, öröm legyen mögötte, szeretet és boldogság nekünk és a nézőknek egyaránt.

Az est lehetőséget nyújt arra is, hogy a nézők a szerepek mögé lessenek, és kicsit közelebbről is megismerhessék a művészt. „Számomra is nagy meglepetés, hogy olyan dalokat, amiket már évek óta énekelek, a saját életemre is le tudok fordítani azáltal, hogy kiragadtuk őket az előadás közegéből, és kicsit másként nyúltunk hozzájuk. Kíváncsi vagyok, hogy akik már láttak Mozartként vagy Rómeóként, mit fognak szólni ahhoz, amikor egy-egy dalt a saját aspektusomból adok elő, nem mint a színpadi hős, hanem mint Veréb Tamás.”

Míg a musical részleteknél a táncosoknak kiemelt szerepük, szinte színészi feladataik vannak, addig a könnyűzenei részeknél nagy közös showtáncokat állított össze Klajkó Szandra, amikben Veréb Tamás is aktívan részt vesz. Az esten két vokalista és saját, session zenészekből álló négytagú zenekara (dob, billentyű és két gitár) kíséri, Tempfli Erik zenei irányítása mellett. Ehhez csatlakozik két további hangszer: egy hegedű és egy trombita.

A novemberi előadást követően decemberben négy alkalommal tűzi műsorára az Operettszínház az estet, amivel 2018 januárjában a művészek turnéra indulnak. Január 6-án Miskolcon, január 20-án pedig Szegeden tekinthetik meg az érdeklődők a Dualitás című műsort.