Etelka, Aletta

Ókovács Szilveszter: "Tetszettek volna pályázni"

2017.11.18. 10:14

Programkereső

Még magasabb színvonalú előadásokat, a hosszútávú tervek befejezését, rendet és teljesítményt ígér az Operaház újraválasztott igazgatója, Ókovács Szilveszter. Az elégedetlenkedőknek is van egy tömör üzenete.

- Egyetlen pályázó volt az Operaház igazgatói posztjára. Ez azt jelzi, hogy a szakma egyöntetűen Ön mögött áll? Nem számított ellenlábasra?

- Csak őszintén érdemes válaszolni: én sosem éreztem azt, hogy mögöttem állna bárki is, pláne nem „a” szakma. Vannak páran, akik tudom, hogy bíznak bennem, de az utat kijelölni, a problémákat megoldani mindig nekünk magunknak kell, ott az ember végtelenül egyedül van.

Az Opera a magyar színházi világban ab ovo magányos intézmény: sem a mérete, sem a vele szemben támasztott követelmények, sem a sajtófigyelem nem mérhető máséhoz.

Talán tudomásul vették sokan, hogy most egy távlatos gondolkodás kapott teret az Ybl-palotában, félremagyarázhatatlan eredmények vannak – amúgy meg a komplex műfajainkkal járó tehertömeg és a kellős közepükön járó fejlesztési projektek izzasztó feladata sem hiányozhatott másoknak.

- Lett volna esélye egy pályázónak, aki vállaltan baloldali?

- Azt gondolhatná az Olvasó, hogy Magyarországon ma ez megy, ha nem a kormánnyal egyező a világnézeted, nem lehetsz színházigazgató.

Én sosem voltam „vállaltan jobboldali”, nem tudnak idézni tőlem nagy kinyilatkoztatásokat.

Van egy életutam, és remélem, látszik valami a művészeten és a médián túli keresztény, nagycsaládos és hazaszerető énemből. Ezek a kockák egymáshoz rakhatók, de ahogy a kép összeáll, azt mégis megkülönböztetném a direkt politizálástól, mert nem pártosan demonstratív. Ugyanakkor emlékszem pl. Kerényi Miklós Gáborra a néhai SZDSZ országos listáján, de nem emlékszem hasonló kérdésre felé. Számos balra képzelhető színházigazgató működik Magyarországon, zenekarvezető karmester is, tehát sem az országban, sem az Operát illetően nem érzem relevánsnak, amit a kérdés sejtetne. Ugyanakkor az elmúlt 6-7 évben méltányos helynek kívántam felépíteni a mi színházunkat, ahol a legkülönbözőbb, de egyformán magas értéket képviselő alkotók és előadók dolgozhattak – ha most a médiában tevékenykednék, szívesen megkérdezném másoktól: a rájuk bízott intézménnyel vajon miért nem bántak ugyanígy?

- Miért nem teszi elérhetővé a pályázatát?

- Egy idei kormányrendelet intézkedik erről, tehát biztos, hogy lesz nyilvánossága a pályázatnak. Az más kérdés, hogy

a szövetségi kapitány megőrült, ha előre elmondja a taktikát,

tehát magam is csak azon pályázati részeket tudom nyilvánosságra hozni, amelyek az Opera stratégiai érdekét – értsd: üzleti titkait – nem sértik. Nem azért írtam másfél hónapon át csaknem 500 oldalt, hogy a tíz évre felvázolt évadtervek ötleteivel kiplakátoljam a várost, mert ezt sehol, senki nem teszi, miként az elmúlt évek örömös és fájdalmas elemzését is a bizottságnak és a miniszter úrnak szántam, teljesen szabad, saját vállalásként. De természetesen a kötelező kűrt hozni fogom, abból a fő irányokat látni lehet majd – 2018. február 15-én, az új ciklus indulásakor ott lesz a honlapon. Az ehhez vezető levelet már elküldtük fenntartónknak, az EMMI-nek.

- Rendre előkerülnek az Operaház épületeire vonatkozóan, hogy magasak a felújítás költségei. Ugyanakkor tudjuk, hogy egy külföldi operaház sokkal több pénzből gazdálkodik. Mit tud tenni annak érdekében, hogy az Operaház több pénzt kapjon?

- Ma már a figyelmesebb és jószándékú embereknek idehaza is leesik a tantusz: nem érdemes egy színházfelújítást silány minőségben véghez vinni. Amikor az Erkel Színházra, Közép-Európa legnagyobb ültetett nézőterű épületére 1,2 milliárd + áfás összeget kaptunk, elfogadtuk, de tudtuk, csak 5-7 évet kell áthidalnunk, és gyors, csak féléves beavatkozással akartuk a nézők visszaszerzéséért indítani a harcot, hogy az Operaház korszerűsítéséig megerősödhessen az Erkel, tudja vállalni a terheket. Ma már vidéki színházak, amelyek cakk-pakk elférnének az Erkel színpadán, kapnak 7-9 milliárdot, ami a házak lepusztultsága, az építőipari szektor áremelkedései és az igényesebb hozzáállás miatt is indokolt. Amikor az Unter der Lindenen lévő, tehát az egykori keleti oldali Staatsoperben jártam egy éve, már lehetett látni, hogy idén októberben, 8 év után se tud megnyílni teljes értékűen a mi Operaházunknál kisebb berlini színház, amelyet eddig 120 milliárd forintnyi euróból renováltak! Elképzelhetetlen mennyiségű pénz, ugyanakkor az is igaz, hogy felépült belőle egy adminisztrációs és műhelyházuk olyan földalatti folyosóval a színház alapjáig, amelyben két kamion el tudja kerülni egymást.

Az Eiffel Műhelyház
Az Eiffel Műhelyház

A hamburgi Elbphilharmonie tulajdonképpen egy igényes és monstruózus „emeletráépítés”, az is 200 milliárdot emésztett fel. Ezzel szemben mi 50 milliárdot költünk el összesen az Operaházra és az Eiffelre. És 2021-ben nekünk is át kell építenünk majd az Erkel színpadi traktusát, s ha jól dolgozunk, akkor újra be tudjuk adni a 2012-ben még prolongált tervet. Végül: ha engem kérdez, 47 évesen úgy sejtem, hogy már nem érem meg, míg emelkedéssel elérjük a nyugati operaházak fizetéseit. (Hogy ők csúsznak-e, nem tudom.) De Magyarország a zsidó-görög-keresztény európai kultúra fellegvára, Budapest pedig ugyanezért Európa egyfajta fővárosa is. Hogy ez a főváros ne rendelkezzen európai élvonalba tartozó operaházzal, minden művészeti ág közös csúcsintézményével, ez elképzelhetetlen – és a két utóbbi kijelentés ott ér össze, hogy a nyugati állami ráfordítás harmadából mi ezt elérnénk. A hatodából, a mai penzumból viszont lehetetlen volna.

- Úgy nyilatkozott, hogy minden fejlesztés célja az előadások minőségének javítása. Milyen hiányosságokra gondol?

- Például nincsenek próbatermeink.

Megalázónak tartom, hogy évek óta végigkolduljuk az összes bezárt és bontásra ítélt pesti épületet, fűtetlen ipari csarnokok láttán ujjongunk, mert a legnagyobb magyar kulturális intézménynek nincs hol készülnie.

Nálunk a színpad erre nem jöhet szóba, csak főpróbahéten mehetünk fel rá párszor, hisz egy operaházi működés hatalmas díszleteket igényel, a sokórás darab pedig rengeteg lámpát, vetítést, trükköt és jelet, ezeket idő felépíteni, de lebontani is az esti előadások előtt/után. Ha az Eiffel Műhelyház, az Operaház és az Erkel Színház is hadrendbe állhat, a Jókai utcai zenekari centrum és a Dalszínház utcai háziszínpad is működni kezd – tehát a második ciklusunk végére – immár hat saját teremben próbálhatunk operákat, és ezekből négy valós színpadi méretű lesz, egyik ráadásul zenekari árokkal, a mai 2 db, csak kisebb rendelkező próbákra alkalmas helyett. A balett társulat pedig olyan, ugyancsak színpad méretű összbalett-teremmel bővül, amely megosztható lesz, és az erkeles „banán alakú”, oszlopoktól kínos terüket is helyre rázzuk.

Az Opera életében hetente egy-két új mű kerül a programra, a kifutópályán pedig – nyilván más és más készültségi szinten – várakozik még négy-hat további produkció. Ha ezeknek hetekre otthonuk lesz, ahol elmélyülhetnek a művekben, az négyzetre fogja emelni a minőséget. A másik ilyen neuralgikus pont a produkciós gyártás: mivel az elöregedett repertoár cseréje után érvénybe lép az évek óta előre jelzett terméskorlátozás, több idő lesz a premierek díszleteit és jelmezeit elkészítenünk, és több forrást is szeretnék ide, amely tehát megduplázza a látványt a színpadon – nekünk, a mi összművészetünkkel az Operában ez is dolgunk. A nézők ennyi pénzért nem elégszenek meg kínai trikóban futkorászó, Ikea-széken üldögélő szereplőkkel egy fekete, kamaraszínházi körfüggöny előtt. Néha jó és sokat sejtető ez is, de elalibizni vele évadokat lehetetlen – a néző pedig semmit se lát. Azért jó felidézni, hogy az Erkel leghátsó sora több mint 100 méterre van a színpadi hátfaltól, tehát nulla forintos nulla díszlet nálunk nem pálya.

Ókovács Szilveszter
Ókovács Szilveszter
Fotó: Emmer László

- Többször is hirdetett sztrájkot az operaházi dolgozók szakszervezete az elmúlt fél évben, Ön mindannyiszor igyekezett megmagyarázni, hogy semmi ok az elégedetlenkedésre. Hogy kívánja ezeket az ellentéteket elsimítani?

- Érdemes volna visszakeresni, csak hát a média valamiért nem szeret a sikertelen utóéletről tudósítani: az elmúlt bő 6 évben legalább ugyanannyi sztrájkot hirdettek, egyik sem jött össze, a közönség semmit sem érzett meg, a kollégák végül mindig józanok maradtak és felvették a munkát. Én nem magyarázni igyekszem, hanem mindig viszem a laptopot az összes adattal. A fő tételmondat („a Kollektív Szerződés felmondása miatt átlagosan havi 130 ezer Ft illetménycsökkenés éri az operai dolgozókat”) akkora blődség volt, mintha azt állítanánk a Mont Blancról, hogy mélyföld. Teljes nyugalommal voltunk, mert

nemhogy kevesebbet, de többet keresnek a kollégák, miközben terített munkaterhük csökken

– hogyne volna így, hisz egyik színházunk, ráadásul a bevétel oroszlánrészét eddig termelő Ybl-palota zárva a kettő közül! Én nagyon komolyan gondolom, hogy szeretném elkerülni a csoportos létszámcsökkentést, és inkább plusz munkákat, külföldi turnékat szervezünk, ezekre pénzt szerzünk, hogy senki ne kerüljön utcára – viszont lásson világot, afféle mellékhatásként... Ezt a helyzetet csak egy kívülről dirigáló hivatásos bajkeverő nem akarja érteni, mert amúgy unalomig evidens szituáció, ráadásul szemléletes hátba szúrás is. Most, amikor a stabil forrásaink az Operaház kiesése miatt csökkennek, mi pedig erőn felül szerzünk munkát az embereinknek, a „maximálisan a minimumra törekvés” elvét forszírozni életveszélyes. Nem érdekel a sztrájkfenyegetés, bízom a társulatban, tartjuk a törvényt, váltságdíjat zsarolóknak pedig nem fizetünk, ahogy a próbarendet és a műsort sem írhatja elő nekünk egy vasutas szakszervezeti vezető. Előre mondom megint: minden előadást mindig megtartunk, jöjjenek a Fidelio olvasói is, mit sem törődve az esetleges újabb, kamerákban fürdő, a károkozástól boldog nyilatkozatokkal. Ahol a felelősség, ott a jog is, az Opera pedig nem játék, még csak nem is egyesület, hanem munkahely, ahol szakmai elképzelésnek, törvényességnek, rendnek, teljesítménynek és honoráriumnak is lennie kell. Erre teszem fel a következő öt évemet is a csapatommal. Aki emiatt búsan tépkedné a sztrájkfelhívása szélét, és görcsösen intézményt akar irányítani, csak azt üzenhetem:

tetszettek volna pályázni.