Etelka, Aletta

„Merjük szabadon vállalni a műfajok keveredését”

2017.11.28. 08:41

Programkereső

November 4-én mutatták be a Budapesti Operettszínházban Lehár Ferenc meglepetésekkel, cselszövésekkel teli művét, a Luxemburg grófját. A hagyományos formákon túllépő előadásról a darab rendezőjével, Somogyi Szilárddal beszélgettünk.

- A  Luxemburg grófját korábban már megrendezte a kaposvári Csiky Gergely Színházzal közös előadásként. Mennyiben újult meg a mű színrevitele?

- A legnagyobb különbséget az azóta eltelt két év jelenti. Egy rendezés mindig átgondolja és újrakoncepcionálja saját magát, sok minden átértékelődik. Nagy változás az új szereposztás is – hiszek abban, hogy minden darabot az adott személyekhez kell igazítani. Tehát ilyen módon ez nem egy replika-előadás, az Operettszínházon belül is teljesen különböző a két szereposztás, bár természetesen ugyanazon koncepció mentén haladnak.

A Luxemburg grófjának szereplői – a primadonna, a bonviván, a buffó, a táncos-komikus vagy a szubrett – mind megfeleltethetők a commedia dell'arte állandó alakjainak, de leginkább a személyiségek megjelenítésének felfokozottsága, elnagyoltsága jelenik meg a történetben.

Emellett nagyon örültem annak, hogy a színészek hozták magukkal az ötleteiket, amelyekből szabadon válogathattam az alapján, hogy kinek mi áll jól.

Ez olyan típusú örömjátékot eredményezett, ami engem is hihetetlen energiákkal tudott feltölteni.

- Tudna példát mondani arra, mit adtak hozzá a színészek a produkcióhoz?

- Kálloy Molnár Péter például a kérésemre olyan rapszöveget írt egy Frankó Tündével közös duettjéhez, amit vétek lett volna kihagyni.

Egy nagyszerű zenész barátom, Podráczky Ákos pedig a Gimbelem-gombolom című, eredetileg keringőalapú dalhoz írt egy egészen fantasztikus, szvinges lüktetésű táncbetétet.

- Kálloy Molnár Péter egy korábbi, Fideliónak adott interjúban említi, hogy rendhagyó produkcióként tekintenek az előadásra.

- Így van. Már a látványvilágában sem egy szokványos operett tükröződik, de a steampunk stílusú jelmezpark is a formabontó gondolkodásmódunkról árulkodik. Túri Erzsébet díszlettervezővel és Cselényi Nóra jelmeztervezővel nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, valódi csapatmunka eredménye, amit a színpadon láthat a közönség. Barta Viktória koreográfus pedig a street dance stílust ötvözte klasszikus elemekkel, így

az előadás tulajdonképpen az operett és a musical határán lebeg.

Merjük szabadon vállalni a műfajok keveredését, amiből egy új stílus, egy új irányzat születik.

- A produkció létrehozásakor kifejezett céljuk volt az is, hogy az operett műfaját közelebb hozzák a fiatalokhoz.

- Csakúgy, mint a komolyzene vagy az opera esetében, általánosan elmondható, hogy öregszik a közönség, így fontos feladatunk, hogy új nézői réteget neveljünk. Hozzá kell tennem, hogy a főpróbán az idősebb korosztály is nagyon élvezte az említett újításokat, semmiféle megrökönyödést nem tapasztaltunk például Kálloy Molnár Péter rappelése után, sőt,

a közönség szinte szétverte a házat.

Emellett fontosnak tartom, hogy mindenkinek megadjuk azt, amit vár, de kimozdítsuk az embereket a komfortzónájukból.

- A profi énekesek mellett alapvetően prózai színészként ismert művészek – például Kálloy Molnár vagy Kálid Artúr – alkotják az előadás szereplőgárdáját. Hogyan egyeztethető össze ez a két attitűd?

- Mindketten zseniálisan megállják a helyüket a színpadon, mind hanggal, mind fizikummal.

Ezért is szoktam mondani, hogy nincs igazi határvonal prózai és zenés színház között ebben a tekintetben, az említett két színész úgy simul bele a társulatba, mintha mindig itt lett volna, óriási szeretetet és energiákat hozva magával.

- Hogyan tudná megfogalmazni a mű mondanivalóját?

- A darab alapüzenete csakúgy, mint száz éve, ma is nagyon fontos: az igaz szerelem nem vásárolható meg hatalommal, pénzzel, de az ember végül megtalálja, akihez tartozik.