Béla

Brünnhilde poroltóval? Ilyenek lennének a modernizált operatörténetek

2018.01.05. 14:38

Programkereső

Az operarajongók nagy többsége felháborodott a hírt olvasva, miszerint alternatív befejezéssel viszik színre a Carment Firenzében. Összeszedtük, mely operákat lehetne még ellátni korszerűbb cselekménnyel.

Amikor a társadalomnak szembe kell néznie a nők meggyilkolásával, hogy merészelnénk megtapsolni egy nő megölését?

– tette fel a kérdést Cristiano Chiarot, a firenzei Teatro del Maggio Musicale operaház vezetője a Carmen-produkció kapcsán, amelyben Carmen szembeszáll Don Joséval, így – az eredeti operatörténettel ellentétben – nem hal meg.

A kérdés felvetésének van jogosultsága abban a korban, amikor „a mai mítoszok” (értsd: Marvel-, DC-, Star Wars- és egyéb hollywoodi filmek) hősei gyakran nők Beatrix Kiddótól (Kill Bill) kezdve Wonder Womanig. Az opera műfajában még inkább, ahol – és erről mi is írtunk már – a nők halálozási aránya kimondottan magas. A hevenyészett érvelés csak ott bukik meg, hogy nem a történetek pozitív vagy negatív kimenetelét ünnepeljük tapssal, hanem a történet által kiváltott katarzist. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy a Bánk bán végén azért tapsolunk, mert olyan jó, hogy Melinda meghalt, Bánk pedig mindent elvesztett.

Nos, ilyenek lennének a legnagyobb operák, ha a 21. században készültek volna.

A Pelléas és Mélisande elég rövid lenne. Az eredeti cselekmény szerint Golaud egy forrásnál Mélisande-ra bukkan, aki elszökött valahonnan. Később a férfi és a nő összeházasodnak, és titkos szerelem ébred a férj testvére, Pelléas és Mélisande között. És a cselekmény persze a nő halálába torkollik, akit a féltékeny Golaud öl meg. Ha most készülne az opera, lehet, hogy csak ennyi lenne a szövegkönyv:

GOLAUD: Gyönyörű vagy!
MÉLISANDE: Nehogy hozzám érj! Nehogy hozzám érj, mert a vízbe ugrom!
(Golaud inkább folytatja a vadászatot)

Bartók Kékszakállúja is érdekes fordulatot vehetne, miután a herceg odaadja Juditnak a hetedik kulcsot. A többi feleség és az asszony, rádöbbenve, hogy többen erősebbek,

a hatodik ajtó mögötti tóba fojtanák a Kékszakállút, ezzel szó szerint belefúlna a saját könnyeibe.

Esetleg ezek a nők önálló közösségként élnének tovább a palotában, amit ízlésesen dekorálnának, lehajtanák a vécédeszkát, és kinyitnák az ablakokat is, hogy hadd jöjjön be a fény.

Yasuo Kuniyoshi képen erős, önálló nők szerepelnek, akik semmi sem veszítenek nőiességükből (A boldogság szigete, 1924).
Yasuo Kuniyoshi képen erős, önálló nők szerepelnek, akik semmi sem veszítenek nőiességükből (A boldogság szigete, 1924).
Fotó: Wikimedia Commons

A Trisztán és Izolda végén a főhősnő meghal a kedveséért. Trisztán ugyanis elesett a Melot ellen vívott párbajban, így hiába bocsátana meg Marke király a szerelmespárnak, az opera vége: tragédia. Ám ha Izolda kicsit függetlenebb nő lenne, és nem hagyná, hogy a férfiak ostoba kardozós játéka szabjon határt az életének, könnyedén továbblépne. Igaz, akkor nem született volna meg az operairodalom egyik leggyönyörűbb hat perce sem.

A Don Giovanniból természetesen Donna Giovanna lenne, és a veszedelmes, vakmerő nőfalóból a bujaság királynője, egy igazi femme fatale, aki fogyasztja a férfiakat. Ez mondjuk megérne egy próbát... Vááárjunk csak! Az amszterdami progresszív operatársulat, az Opera Spagna nyáron épp játszik egy ilyen produkciót. A színlapon Leporella és Zerlino...

Mi lenne, ha a Halál Velencében című Britten-operában (amely Thomas Mann regénye alapján készült) a fiatal kamasz Tadzio anyja egyszerűen feljelentené Aschenbachot, amiért az mindig a fia körül legyeskedik. A főhős börtönben halna meg, nem a tengerparton.

Ha A rózsalovag 2018-ban játszódna,

a Tábornagynét alighanem megvádolná a média egy kiskorú megrontása miatt

– annak ellenére, hogy Octaviannak nagyon is ínyére volt, ami történt –, a bulvárlapok csámcsognának a dolgokon, és az idősödő nő félpucér képeivel illusztrálnák a hírt.

Az Otello... nos, az Otello valószínűleg színpadra sem kerülne, tekintve, hogy a cselekményben egy fekete férfi megfojt egy fehér nőt. De ha igen, akkor valószínűleg boldog házasságban élnének, és gyönyörű mesztic gyerekeik lennének.

Amikor Wonder Woman hordja a nadrágot.
Amikor Wonder Woman hordja a nadrágot.
Fotó: MaxPixel's contributors

Wagner Lohengrinnek első felvonásában egy titokzatos lovag jelenik meg, akinek a személyazonosságát nem tudja Elza, és nem is szabad megkérdeznie. Amikor a harmadik felvonásban – számos történés után – a nő mégis rákérdez a lovag kilétére, aki akkor már a férje (!), Lohengrin – mert hiszen ő az – elárulja, hogy ő a Grál egyik védelmezője. Mivel elárulta titkát, a sértetlenségének annyi, és mennie kell. Egy galamb vonta csónakba ugrik, és eltűnik. Elza élettelenül esik össze.

Mennyivel jobb lenne, ha Elza megtanulná, hogy egy erős nőnek nem kell mindenféle hírektől élettelenül a földre esnie, és öntudatos lenne annyira, hogy nem megy hozzá valakihez, akiről azt sem tudja, kicsoda. A legegyszerűbb az lenne, ha a fondorlatos Ortud, Telramund felesége már az opera elején énekelne neki egy áriát a női önállóságról. De ha már Elza feleségül ment az ismeretlen lovaghoz, váljon el, és vigye magával a vagyon felét és ha már itt tartunk, a hattyút is.

A Nibelung gyűrűjéről pedig annyit, hogy Brünnhilde nem maradna egy barlangban csak azért, mert valami tűz, amelyet Wotan és Loge támasztott, az útját állja. Nem várna Siegfriedre, a férfiak úgyis csak halogatnak mindent, fogna egy poroltót, kiszabadulna, és élné tovább az életét.

(Az ötlet forrása: slippedisc.)