Ervin

Várkonyi Mátyás: „Ez lesz a legjobb Dorian Gray”

2018.01.19. 12:19

Programkereső

1990-ben a Rockszínházban musical készült Oscar Wilde kultikus regényéből, a Dorian Gray arcképéből, és a darab legalább annyira vitatott – és sikeres – lett, mint a könyv. Most az Operettszínház Kálmán Imre Teátrumába kerül a mű, a zeneszerzővel, Várkonyi Mátyással a január 19-i bemutató előtti napokban beszélgettünk.

Huszonnyolc éves a Dorian Gray, amely a Rockszínházból egészen Angliába és Németországba is eljutott. Miért szeretik ennyire az emberek ez a musicalt?

– Nem szokványos sikerről volt szó, ahol óriási vastapssal végződik a premier, és a mű rögtön elfoglalja a méltó helyét a zenés színházi irodalomban. Ahogy a regénnyel kapcsolatban is, úgy a musicalt illetően is sok egymásnak ellentmondó véleményt hallottunk,

volt, aki rajongott érte, volt, aki utálta, rangos kritikusok is sokfélét írtak. Talán ez az egyik értéke: nem könnyen befogadható.

Ugyanez a megosztó jelleg mutatkozott meg Angliában, ahol egyesek felháborodtak, hogy mit csináltunk az ő Oscar Wilde-jukkal, mások pedig el voltak ragadtatva, mennyire máshogy látjuk mi, magyarok ezt a világot.

Utólag nézve az idő csak a darabnak dolgozott,

lemorzsolódtak a rosszalló vélemények. Én is csodálkoztam, hogy egy önmagát újrateremtő legendává vált ez az alkotás. Michael Kunze írta a német szöveget, ami egy hatalmas dolog, közben a Dorian Gray-téma bekerült a zenés színházi repertoárba, az oroszok és koreaiak is megírták a maguk feldolgozását. Ráadásul sokan használták azokat a megoldásokat, amiket Ács Jánossal (a musical szövegírójával – a szerk.) kigondoltunk: a Gesamtkunstwerk használatát, az operai formátumot, a kisegyüttes és a balett jelenlétét.

Miért mondta a komponálás előtt, hogy ebből a regényből nem lehet musicalt írni?

– Legyünk őszinték, a musicalek librettója általában nem váltja meg a világot, de a Rockszínházban célkitűzés volt, hogy irodalmi alapú műveket is írjunk. A Dorian Gray túl bonyolultnak tűnt: ez egy mélylélektani dráma. Számomra a legfontosabb téma a nárcizmus, az önimádat volt benne, de sok másról is szó van, a művészet és az ember viszonyáról, az öregedésről.

Homonnay Zsolt és Csengeri Attila korábban a főszerepben, most Lord Henry, illetve Basil, a portréfestő szerepében jelennek meg. Milyen érzés így dolgozni velük?

– Ugyan eltelt 25-30 év, de ha valaki úgy vesz részt egy darabban, ahogy ők, másképp áll hozzá újra. Nagyon szeretem, ahogy a „régi színészek” öntudatlanul átadnak valamit az „új szereplőknek”, akár praktikus tanácsokat is. A Dorian Grayjel újrateremtődött a régi rockszínházi hangulat, és az Operett fiatal tehetségei is éreznek valami ennek az ihletéséből.

Hogyan változik ez a darab azzal, hogy az Operettszínházba került?

– Az Operettszínházban mindig tervezték, hogy műsorra tűzik a Dorian Grayt, és ez az álom ebben az évadban végre valóra vált: Réthly Attila rendező és Bodor Johanna koreográfus vette kezébe a művet. Attilának azért is örülök, mert ő nem a Rockszínházhoz kötődik, de ugyanaz a habitus jellemzi őt, mint Ács Janit, így egy keményebb, maibb feldolgozás jön létre. Közben nem csak a zenét kellett frissíteni, hanem a szöveget is. Tehát az előadás új élmény lesz annak is, aki még emlékszik a korábbiakra is. Ami engem illet,

szerintem ez lesz most a Dorian Gray legjobb formája.

Milyen Dorian Gray lesz Kocsis Dénes?

Ő egyszerűen a szerepre született.

Már évekkel ezelőtt, amikor az Operetthez került, szó volt róla, hogy egyszer majd „pofán csapja a szerep”. De ugyanez vonatkozik Gubik Petrára, aki gyönyörűen játssza Sybil Vane-t. Fantasztikus, ahogy a régi rockszínházasok és az operettesek összekerültek ebben a produkcióban. Hatalmas öröm így dolgozni.