Dezső

Fehér bőrszíne miatt nem énekel a West Side Storyban a Broadway-sztár

2018.04.25. 13:17

Programkereső

Sierra Boggess, a Broadway egyik csillaga nem lép fel Mariaként a West Side Storyban a BBC Proms fesztiválon, mert nem latino származású.

Az énekesnő közleményét idézzük: „A múlt héten bejelentették, hogy éneklek a West Side Story koncertszerű előadásában a Royal Albert Hallban, Londonban. Mivel ez egy koncertelőadás, és nem egy szcenírozott show, aláírtam a szerződést, hogy így ünnepelhessem a Bernstein-centenáriumot, ráadásul egy olyan zenekarral, akikkel örömmel éneklek évek óta, csatlakozva a szopránénekesnők hosszú sorához.

Sok gondolkodás után arra jutottam, hogy ha megcsinálom ezt a koncertet, megfosztom a latino származásúakat attól, hogy énekelhessenek, valamint nem tulajdonítok fontosságot annak, hogy képviseljék magukat a színpadon. Ez hatalmas hiba lenne.”

Boggess a közlemény további részében bocsánatot kér, hogy csak most jutott erre az elhatározásra, és bejelenti, hogy félreáll, nem lép fel a produkcióban. „Bízom benne, hogy egyike vagyok a változást követelő hangoknak a szakmában és a világban” – teszi hozzá.

Az énekesnő azután döntött így, hogy bírálat érte, amiért elfogadta a szerepet – írja a Slate. A dolog pikantériája, hogy 2012-ben már énekelt Proms-koncerten Mariát, akkor ezzel semmi probléma nem volt. Egy ízben úgy nyilatkozott, hogy ez életének szerepálma.

A „kifehérítés” (whitewashing) meglehetősen vitatott téma az egykori gyarmatosító országokban. A filmtörténetben bevett szokás az adaptálás során fehérekre változtatni a más etnikumú szereplőket, így kapta meg például Natalie Wood az 1964-es West Side Story-film főszerepét is. De a legharsányabb példa erre Mickey Rooney esete, aki fehérként játszott ázsiai szomszédot az Álom luxuskivitelben című filmben.

Az utóbbi években az ilyen eljárásokat rendszeresen hangos kritika kíséri. Legutóbb a Magyar Állami Operaházat érte bírálat, amiért kifehérítették a Porgy és Bess című operát, ők akkor hosszas magyarázattal reagáltak a vádakra.

Érdemes megkérdeznünk, Önöket, olvasók, mit gondolnak az esetről.

Szabad-e fehér énekesnőnek Mariát énekelni?

  • 24
    Igen, hiszen a zene univerzális, a történet lényege úgysem a bőrszínben rejlik.
  • 7
    Koncertszerű előadáson talán igen, színpadon már bajos.
  • 0
    Nem, mert Maria puero rico-i.