zöldi gergely

2016 június 7., 11:10
Zenés színház belvárosi színház Szerző: Fidelio

120 százalék a Belvárosiban

Fergeteges gengszterkomédiával készül a nyárra az Orlai Produkciós Iroda. Az Egy fenékkel két lovat című Goldoni-átiratot Pelsőczy Réka rendezi.
2016 május 21., 12:17
Színház interjú Szerző: (x)

Klasszikus, de kortárs

Az Egy fenékkel két lovat Carlo Goldoni A két úr szolgája című színműve alapján született, és óriási sikert aratott Londonban és a Broadwayn egyaránt. Az angol komédiát június 23-án mutatja be az Orlai Produkciós Iroda a Belvárosi Színházban. A premier kapcsán Zöldi Gergelyt, a darab fordítóját kérdeztük.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Elhunyt Törőcsik Mari

A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban érte a halál.
Színház

Törőcsik Mari: „Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm.”

A 85 éves korában elhunyt Törőcsik Mari néhány éve Bérczes Lászlónak „végrendelkezett” a színésznő nevét viselő beszélgetőkönyben.
Színház

„Ez a pillanat a gondolkodásra jó, beszédre nem” – Pályatársai, tisztelői búcsúznak Törőcsik Maritól

Sorra jelennek meg a személyes hangvételű visszaemlékezések a 85 évesen elhunyt Törőcsik Mariról a közösségi médiában, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.
Vizuál

Az újrakezdés filmjei

Egyre közelebb kerül az újranyitás gondolata, bár a bemutatókat még halogatják, de előbb-utóbb moziba is mehetünk. Addig is öt olyan klasszikus magyar filmet ajánlunk a Filmio kínálatából, amelyekben a hősök élete teljesen más irányt vesz.
Színház

Zsótér Sándor Törőcsik Mariról: „Az idegrendszere feltépte a szobát”

Törőcsik Mari „kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem” – emlékezett vissza Zsótér Sándor rendező a pénteken elhunyt színésznőre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében