Egy hónapja ért véget a budapesti Liszt-verseny, melynek nyertese néhány nap múlva újra Budapesten lép fel – kiváló alkalom, hogy felidézzük döntő eseményeit.
Ma is elevenen őrzöm annak a pillanatnak az emlékét, amikor egy októberi napon, a Zeneakadémia Nagytermének egyik hátsó sorában tízéves zeneiskolásként ámulva hallgattam, amint Mocsári Károly – a későbbi győztes –, leült a csodálatos nagy fekete hangszer mellé és eljátszotta a h-moll szonáta első ereszkedő skáláit…
2012. július 25. és augusztus 7. között, Alicia de Larrocha emlékének ajánlva rendezik meg Santanderben a versenyt, amelynek jelentkezési határideje 2011. november 15.
Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.
2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Programkereső
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Lukács Györgyre emlékezünk az alábbi, korábban sehol nem publikált interjúval, amely 1984-ben készült, és első közlése a szerző engedélyével a Fidelio oldalán történik, közel négy évtized elmúltával.
A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.